bezár
 

art&design

2016. 05. 27.
Őszre megújul a hódmezővásárhelyi művésztelep és az alkotóház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Őszre felújítja a hódmezővásárhelyi művésztelepet és az alföldi városban található alkotóházat is a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.

Hóvári János, a mártélyi alkotóház évadnyitója előtt elmondta, hogy a MANK az országban több helyen is fenntart alkotóházakat és művésztelepeket. Hódmezővásárhelyen, amely hagyományosan alkotóművészeti központ, az 1960-as évek óta mindkettő működik.
    

prae.hu

Tavasszal elkezdődött a félévszázados fennállása alatt több alkotógeneráció kibontakozását elősegítő művésztelep felújítása, amely a tervek szerint októberre befejeződik. Az újranyíló kollektív műteremben folytathatják munkájukat a hódmezővásárhelyi művészek - tudatta a szakember.
    

A városközpont egy csendes utcájában, műemléki környezetben található a MANK hódmezővásárhelyi alkotóháza. A rendezvények helyszínéül szolgáló, a város képzőművészeti életében fontos szerepet betöltő Virág utcai épület rekonstrukciója is elkezdődik, és várhatóan őszre befejeződik - közölte a főigazgató.
    

A hódmezővásárhelyi intézményekhez szorosan kapcsolódik a mártélyi alkotóház, melyet tavaly újítottak föl. A Tisza-parti épületben a folyó árhullámának levonulása után minden tavasszal évadnyitót rendeznek, amelyen bemutatják, hogy a MANK miként tudja segíteni a Dél-Alföld művészeti életét - mondta Hóvári János.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés