bezár
 

színház

2016. 06. 07.
Elkezdődött a szabadtéri színházi szezon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gazdag programmal, széles műfaji kínálattal várják egész nyáron a közönséget a szabadtéri színházak, amelyek műsorán többek között prózai és zenés színházi bemutatók, koncertek, táncelőadások, kiállítások szerepelnek.

A Szabadtéri Színházak Szövetségének kilenc tagja - az Agria Nyári Játékok, a Budapesti Nyári Fesztivál, az Esztergomi Várszínház, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház, a Szarvasi Vízi Színház, a Szentendrei Teátrum és Nyár és a Zsámbéki Nyári Színház - júniustól augusztus végéig várja a közönséget színvonalas programokkal - hangzott el a színházak közös keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
    

Pócza Zoltán, a szövetség alelnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: céljuk, hogy a közönséget olyan érdekes helyszínekre, természeti vagy műemléki környezetbe vigyék el, amelynek különleges hangulata van, a fellépő művészeknek is inspirációt adhat.
    

Kelemen Csaba, az Agria Nyári Játékok ügyvezető igazgatója elmondta: 38 előadást terveznek Egerben, köztük 4 új bemutatót és 8 vendégjátékot teljesítenek. Először szervezik meg az Országos Operett és Musical Fesztivált, idén is műsorra tűzik az Egri csillagok című musicalt és hat vendégjátékon mutatják be a Zrínyi 1566 című musicalt. A közönség Egerben táncjátékokat, koncerteket, vígjátékokat és 16 gyermekelőadást is láthat.
    

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei Budapesti Nyári Fesztivált a romantika jegyében rendezik meg június 10-től augusztus végéig több mint száz programmal. A fesztivál pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével kezdődik, Kocsis Zoltán vezényletével, Yuja Wang kínai zongoraművész fellépésével. A Margitszigeten Verdi Traviata és Otello című operáját is műsorra tűzik. A Shakespeare-évad alkalmából a londoni Globe Színház és a Monte Carlo Balett Shakespeare-előadása látható.
    

Fiatal énekesekkel megrendezik a Három tenor a Margitszigeten című operagálát, augusztus 20-án pedig a Virtuózok ünnepi koncertje szerepel a programban. Az Oscar-díjas alkotásokat felvonultató július 15-i szimfonikus koncerten népszerű filmzenékből adnak válogatást. Június 12-én Stacey Kent dzsesszénekes, július 3-án Stanley Jordan dzsesszgitáros lép fel.
    

A Városmajori Szabadtéri Színpadon többek között Bereményi Géza Shakespeare királynője című művét mutatják be. A színházi szemle versenyprogramjában hat előadás látható.
    

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta, hogy a soproni színházzal közösen mutatják be Hedry Mária Kelj fel és járj! című darabját. Idén a bazilika előtt 3 előadás látható: műsorra tűzik a Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciót. Látható lesz a Nemzeti Színház több produkciója és A szarvassá változott fiú című film is.
    

A Gyulai Várszínházat képviselő Hargittai Éva művészeti titkár elmondta: az összművészeti fesztivál július 1-től augusztus 14-ig, hat héten keresztül számos műfajban kínálnak programokat. Az idén öt fesztivált rendeznek, három bemutatót tartanak. A XII. Shakespeare Fesztiválon június 7. és 17. között napi 2-3 programmal várják a nézőket. A III. Richárd című darabot ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra. A fesztivál külföldi előadásai közül Oskaras Korsunovas litván rendező Szeget szeggel című előadását emelte ki.
    

Mint mondta, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közös bemutatóként Sardar Tagirovsky rendezésében a Zongota című előadás, a székesfehérvári színházzal közös produkcióként az Anconai szerelmesek látható. A Gyulai Várszínház programja a Körös-völgyi sokadalommal indul, dzsessz, népzenei és világzenei, valamint blues fesztivál, továbbá gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.
    

A Kisvárdai Várszínház programjáról Nyakó Béla igazgató elmondta: a XXVIII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján 25 társulat 26 előadása látható, a rendezvényen 3 színművészeti egyetem diákjai és a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói is bemutatkoznak. A Várszínházi Esték programján szórakoztató előadások, musicalek és meseelőadások szerepelnek. Saját produkcióként a Kék veréb látható.
    

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: a Jurisics-vár udvarában saját nagyszínpadi bemutatóként Carlo Goldoni Terecske című művét, a HOPPart társulattal közös produkcióként Spiró György Árpádház című darabját tűzik műsorra.
    

Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója a programok közül kiemelte a Klassz óra című eseményt, amelyen a Virtuózok három fiatal tehetsége lép fel. Szólt Kolonits Klára Bel Canto Reloaded című lemezének bemutatójáról, valamint a Párterápia és a Telitalálat! című színházi előadásról.
    

Árkosi Árpád, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője elmondta: a magyar és a cseh kultúra találkozásaként június 30. és július 3. között megszervezik az Y.EAST Fesztivált. Megrendezik a Családi Bábos Fesztivált, a határon túli magyar amatőr társulatok fesztiválját és az 1956-os emlékévhez kapcsolódó színházi előadások fesztiválját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Frankenstein a Vígszínházban
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés