bezár
 

színház

2016. 07. 04.
Indonéz, grúz és argentin fellépő is lesz a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az argentin, a baszkföldi, az egyiptomi, a grúz, a horvát, az indonéz, a moldáv és a szlovák tánckultúrából is ízelítőt kaphat a közönség Székesfehérváron, az augusztus 17-én kezdődő XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon.

A székesfehérvári önkormányzat hétfői közleménye idézi Brájer Éva alpolgármestert, aki szerint a város történelmi múltjához kapcsolódó ünnepi rendezvénysorozat, a Királyi Napok és a világ minden tájáról idelátogató táncegyüttesek előadásai között az összekötő kapcsot a határon túli magyar néptánccsoportok - a Háromszék Táncegyüttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Szabadka Táncegyüttes - bemutatkozása adja.
    

Szkéné színház

Kiemelte, hogy a nagyszínpadi fellépések és a hagyományos táncházi estek mellett a kísérőprogramok egyre bővülő kínálatával várják az érdeklődőket.
    

Majoros Andor fesztiváligazgató a kísérőprogramok közül megemlítette a nyitó felvonuláshoz kapcsolódó flashmobot, a Parno Graszt, valamint a Szalonna és bandája fellépését, a Fölszállott a páva gyermek népművészeti vetélkedő gáláját, valamint a devecseri Flare Beás, a Pyrgos Görög Zenekar, a vértesacsai Heimattöne Kapelle és a helyi Zombori zenekar koncertjét a Zenepavilonban.
    

A családokat idén a Mátyás király-emlékműnél a Királyi Játéktér várja, amit a Zichy-ligetbeli közös tánccal zárnak le. A nagyszínpadi előadások esőhelyszíne minden fesztiválnapon a Vörösmarty Színház lesz.
    

A XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 17-21. között rendezik meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés