bezár
 

art&design

2016. 07. 16.
Háromszáz műtárgy szerepel a Pintér Aukciósház balatonfüredi árverésén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Balaton, nyár, szerelem mottóval 300 műtárgyat, köztük klasszikus, valamint 20. századi modern és kortárs festményeket, ezüstöt, porcelánt és ékszert kínál a Pintér Aukciósház hatodik nyári árverése - mondta el az MTI-nek az aukciósház vezetője.

Pintér Péter közlése szerint az árverést megelőző napokban kiállítás nyílik az aukció anyagából a Vaszary-villában. Hozzátette, hogy az aukción szereplő műtárgyak kikiáltási árának összértéke 140 millió forint. Az eladásra kínált alkotások kétharmada festmény, 100 tétel pedig tárgy.

prae.hu

Az árverés különlegességének számít Ferenczy Károly 1914-ben alkotott aktja, melynek kikiáltási ára a legmagasabb, 13,5 millió forint. Szintén kiemelkedő darab Patkó Károly 1921-ből származó aktja, amely ugyancsak a legdrágábbak közé tartozik - sorolt példákat Pintér Péter.

Hozzátette: mások mellett Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József, Bernáth Aurél, Kernstok Károly művei is gazdára találhatnak az árversen éppúgy, mint El Kazovszkij egyik eddig még nem publikált, ám a legjelentősebbek közé tartozó műve, a Táncosnő.

A több milliót érő alkotások mellett lesznek olyan ezüst tárgyak, festmények és műtárgyak is, amelyek már pár tízezer forintért elvihetőek - jegyezte meg.

A galéria vezetője elmondta azt is, hogy évről évre egyre többen látogatják az aukciót, nő a kortárs művek iránti érdeklődés.

A Vaszary-villában rendezett kiállításon minden aukcióra kerülő darab megtekinthető július 20. és 31. között, az árverést pedig a hónap utolsó napján rendezik a balatonfüredi Vitorlás Étteremben.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bíró Botond festőművész Varzith című kiállítása nyomán
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról

Más művészeti ágakról

Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés