bezár
 

színház

2016. 08. 18.
Költözik a Fővárosi Nagycirkusz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét bízta meg a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozatában azzal, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről.

A kormányhatározat szerint a kabinet egyetért azzal, hogy a Fővárosi Nagycirkusz új helyszínre költözzön, felhívja továbbá a két tárcavezetőt, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről, az új helyszín és a költözés ütemezésének bemutatásával. Az előterjesztés elkészítésének határideje szeptember 30.
    

Szkéné színház

A Liget Budapest projekt megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló, 2015. decemberi, átfogó kormányhatározat a programhoz tartozó beruházások között döntött a Fővárosi Nagycirkusz új épületkomplexumának megvalósításáról is.
    

A 2017-es költségvetési törvényben az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetébe tartozó nagyberuházások közül a Fővárosi Nagycirkusz elhelyezésére és kialakítására 3,5 milliárd forintot különítettek el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés