bezár
 

színház

2016. 11. 13.
Zrínyi-emlékév - Négy határon túli helyszínen is bemutatják a Zrínyi Ilona című monodrámát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zentán, Beregszászon, Munkácson és Ungváron is bemutatják Hedry Mária Zrínyi Ilona című monodrámáját, amely a címszereplő drámai sorsán keresztül ábrázolja a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát. 

A Zrínyi Miklós - Szigetvár 1566 emlékév keretében megvalósult darabot a Zentai Magyar Kamaraszínházban november 27-én, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban december 2-án, Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Állami Drámai Színházban december 5-én, az ungvári Bavka bábszínházban pedig december 6-án láthatja a közönség - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A színmű történetének gerincét Zrínyi Ilona fiához, Rákóczi Ferenchez és férjéhez, Thököly Imréhez fűződő viszonya alkotja, amelyben nőként, anyaként, egyben a hazaszeretet emblematikus személyiségeként jelenik meg.

Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező által színpadra vitt darab helyszíne egy hajófedélzet, itt indul Zrínyi Ilona emlékidéző, múltját áttekintő vallomása, miközben száműzetésének helyszíne felé halad. Bár nem egyedül utazik, beteg férje, Thököly Imre és kíséretük nem jelenik meg az előadásban, a nő teljes magányban vet számot addigi életével.

Az előadás hiánypótló szerepet játszik a történelmi drámák sorában, amelyek a színház eszközeivel kívánják gyarapítják a nézők történelmi ismereteit - olvasható a közleményben.

Zrínyi Ilonát Juhász Róza alakítja, a díszlet- és jelmeztervező Libor Katalin, a zeneszerző Rossa Levente, a dramaturg Kulcsár Edit.

A tervek szerint januárban Zágrábban, februárban Szigetváron is bemutatják a darabot.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés