bezár
 

irodalom

2009. 03. 16.
Minden korábbinál több látogató a lipcsei könyvvásáron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden korábbinál több látogatója volt a vasárnap véget ért immár hagyományos lipcsei könyvvásárnak. Oliver Zille igazgató előzetes értékelése szerint az elmúlt öt napban mintegy 150 ezer érdeklődő kereste fel Európa és a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi könyves seregszemléjét, amely az elmúlt években immár a világ legnagyobb könyvbemutatójának számító frankfurti könyvvásár riválisává vált. Az "ősi" könyvkiadó centrumnak számító Lipcse idei rendezvényén 38 ország - köztük Magyarország - több mint 2400 kiállítóval képviseltette magát.

prae.hu

A vásár mérlegét megvonva Oliver Zille azt emelte ki, hogy az elektronikus könyvek, az úgynevezett e-bookok és az internet ellenére nem csökken az érdeklődés a nyomtatott könyvek iránt. Értékelése szerint a könyvvásár bizonyította, hogy gazdaságilag nehéz időkben különösen megnő a könyv és általánosságban az irodalom - azaz az értékes gondolatok - jelentősége.

Az idei vásár középpontjában egyformán állt a szépirodalom, valamint a történelem, különös tekintettel a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára. A vásár ismét bizonyította egyedülálló arculatát, mégpedig azt, hogy a frankfurtival ellentétben a lipcsei felolvasói vásár, amikor az egész városban - könyvesboltoktól iskolákon át egészen a gyógyszertárakig - mindenütt felolvasói rendezvényeket tartanak a Lipcse olvas mottó keretében.

Magyarország a Magyar Könyvalapítvány és berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum (CH) közös szervezésében vett részt a vásáron. Fehéri György irodalomtörténész, a CH munkatársa az MTI-nek vasárnap elmondta: az idei magyar jelenlét az intézet koncepciójának megfelelően elsősorban a női szerzőkre, köztük Bódis Krisztinára, Bán Zsófiára, Kiss Noémira, Lovas Ildikóra és Forgó Lédára összpontosított. A magyar részvétel külön színfoltjaként Bódis Krisztina egy lipcsei középiskolában rendhagyó irodalomórát tartott 15-16 éves diákoknak a mai magyar irodalomról.

A női szerzők mellett a magyar résztvevők között volt ezúttal is Dalos György, aki szokás szerint irodalmi beszélgetéseket vezetett, továbbá Esterházy Péter, akinek Németországban most megjelent új könyvét a Semmi művészetet (Kein Kunst) mutatták be. Végül a könyvvásár vendége volt Konrád György is, aki a 70-es és 80-as évek magyar társadalmáról és a szamizdat irodalom jelentőségéről tartott előadást.
A lipcsei könyvvásár keretében a Collegium Hungaricum először mutatta be a nyilvánosság előtt úgynevezett Balaton-projektjét, amelynek hivatalos neve: "Német egység a Balatonnál (Deutsche Einheit-Balaton). Fehéri György elmondta: annak történetét próbálják ábrázolni, hogy a rendszerváltás előtti években a kelet- és nyugatnémetek balatoni találkozói miként "előlegezték meg" a német egység helyreállítását. A CH ennek keretében a "privát történelemre" összpontosít, konkrétan pedig arra, hogy a hetvenes, illetve nyolcvanas évekből milyen emlékek maradtak meg elsősorban filmeken, fotókon és írásos feljegyzéseken. Az összegyűjtött anyagokból a magyar kulturális intézet a berlini fal leomlásának 20. évfordulójához időzítve október elejétől kiállítást rendez, s megjelenik egy könyv is, amely szintén a balatoni találkozók történetét dolgozza fel. Végül pedig a történelmi dokumentációkból Forgács Péter filmet is készít.

nyomtat

További írások a rovatból

Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről

Más művészeti ágakról

Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés