bezár
 

irodalom

2017. 03. 19.
Ismét lesz 24 órás Versfolyam a Békéscsabai Jókai Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A költészet napja alkalmából idén is 24 órás Versfolyamot szervez a Békéscsabai Jókai Színház április 10-én és 11-én - tájékoztatta a teátrum sajtóreferense az MTI-t.

Sz. Kovács Viktória elmondta: az ötödik alkalommal megrendezett versmondó és versolvasó fesztivál április 10-én 18 órakor kezdődik és másnap, József Attila születésnapján ér véget. A versfolyamot Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere nyitja meg.

prae.hu

Idén Orbán János Dénes Babérkoszorú-díjas költő, író lesz a rendezvény díszvendége, az első órában ő, valamint az ő megzenésített verseit előadó Körömvirág együttes verselnek. A helyi Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai az ott vendégtanárként dolgozó kínai pedagógus vezetésével kínaiul mondanak majd verseket.

Szeptember óta tanulnak verset az autisztikus és autista gyerekekkel foglalkozó Esély Pedagógia Központban is, és a magyar címvédő, valamint a Közép-európai Liga győztes Békéscsabai Röplabda Sport Egyesület tagjai is jelen lesznek a rendezvényen. Rajtuk kívül óvodások, valamint az Európai Borlovagrend dél-alföldi régiójának borlovagjai és bordámái is képviseltetik magukat - mondta Sz. Kovács Viktória.

Idén Arany János születésének 200. évfordulója előtt is tisztelegnek, ezért az utolsó órában a Jókai Színház társulata a költőfejedelem verseiből, vagy rá utaló, emlékező versekből állít össze egy csokrot - tette hozzá.

A rendezvényhez április 8-ig bárki csatlakozhat kedvenc versével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Írásgyakorlatok Kemény Lilivel a Nincs Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés