bezár
 

art&design

2017. 05. 13.
Egy pillanat megragadása
lengyel – magyar – moldáv kortárs művészeti kiállítás nyílik a LATARKA Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Moldovában alkotó kortárs művészek munkáit nézve, vagy a kortárs művészetet bemutató intézmények kiállításait szemlélve egy, a jelen kontextus dokumentálására irányuló határozott tendencia tűnik fel.

A pillanat megragadásának gesztusa minden esetben túlmutat az itt és most megörökítésén, vagy egy jelenség rögzítésén. A művész megfigyel, felfedez, kutat, megpróbálja meghatározni a tárgyhoz való viszonyát, kijelölni a saját pozícióját, reflektálni azokra az érzésekre, érzetekre, emlékképekre, melyeket a tárgy megismerése hív elő benne. Az ismerkedés ezen folyamatot próbálja megragadni a dokumentálással, melyet mint művészeti gyakorlatot használ fel arra, hogy lefordítsa, értelmezze, formába öntse kutatásának eredményeit és ábrázolja azt a viszonyrendszert, amely közte és a tárgy között létrejött.

prae.hu

Az Egy pillanat megragadása című kiállítás különböző művészeti dokumentációkat mutat be, melyek egyazon tárgyról, a Kelet-Európa és Oroszország határmezsgyéjén elhelyezkedő Moldováról készültek. A műveket szemlélve fokozatosan rajzolódnak ki előttünk ennek a különös országnak a körvonalai, alakot öltenek lakói, megelevenedik a hely sajátos hangulata, betekinthetünk jelenébe és közelmúltjába. A munkák egyúttal az alkotók személyes vallomásaiként is olvashatók, melyek a mindenkori tárggyal, Moldovával való kapcsolatukról és az országgal kötött hosszabb vagy rövidebb ismeretségükről vallanak.

 

Egy pillanat megragadása

2017. május 31. - 2017. június 23.

Megnyitó: 2017. május 31. 19:00

LATARKA Galéria (1061 Budapest, Andrássy út 32.)

 

Kiállító művészek: 

Pavel BRAILA (MD)

Tatiana FIODOROVA (MD)

GruppoTökmag (HU)

Ramin MAZUR (MD)

Ghenadie POPESCU (MD)

Dominik RITSZEL (PL)

SOCIÉTÉ RÉALISTE (FR/HU)

Kurátorok: Lendeczki Kinga és Bánki Ákos

 

Forrás/Képek forrása: LATARKA Galéria

(A képek Ramin Mazur: Left Bank című sorozatából vannak válogatva)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül
art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés