bezár
 

színház

2018. 02. 09.
Megjelent a Mozsár 2018 pályázat
Harmadik alkalommal érkezik a Mozsár Műhely színházi pályázata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent a Mozsár 2018 pályázat A Független Színművészetért Alapítvány „Mozsár Műhely - Produkciós pályázat 2018” címmel pályázatot ír ki a Mozsár Műhelyben bemutatásra kerülő előadásokra. A kiírásra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok pályázhatnak 2018. március 15-ig. A pályázat célja az új kamaraszínházi (maximum 3-4 fős) színpadi produkciók bemutatása.

2016-ban nyitotta meg kapuit a Mozsár Műhely a Nagymező utca forgatagában, ahol nagy sikerrel gondolta újra a színház mibenlétét. A fiatal játszótér színpadán a 2017/2018-as évadban olyan elismert előadókkal találkozhat a közönség, mint Borbély Alexandra, Döbrösi Laura, Egri Kata, Egri Márta, Epres Attila, Lázár Kati, Mohai Tamás, Orosz Ákos, vagy Ullmann Mónika.

A produkciós pályázat harmadik alkalommal kerül meghirdetésre, amelyre 2018. március 15-ig várják független színházi alkotók jelentkezését. A pályázat lehetőséget kínál új színpadi mű, illetve új, máshol még nem játszott színpadi mű bemutatására.

A pályázaton részt vehetnek állam és önkormányzat által normatív alapon nem támogatott előadó-művészeti szervezetek, társulatok, egyéni alkotók. A pályázók a támogatás befogadására és elszámolására alkalmas gazdasági társasággal, civil szervezettel, vagy a lebonyolításra alkalmas lebonyolító szervezettel kell rendelkezzenek.

A pályázatokat a projekt.mozsarmuhely@gmail.com e-mail címre várják. Az előadások bemutatójára pedig 2018. október 1  - 2019. május 31. között kerül majd sor.

A helyszín bejárására 2018. március 6-án 16.00-17.00 óra és március 8-án 16.00–17.00 óra között van lehetőség. A részvételi szándékot a pontos időpont megjelölésével előzetesen jelezni kell a megadott e-mail címen.

A pályázati döntésre 2018. április 15-ig kerül sor.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
Az orosz barát az Örkény Színházban
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés