bezár
 

art&design

2018. 06. 25.
Resident Art Budapest: tíz képzőművész műterme látogatható
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Resident Art Budapest: tíz képzőművész műterme látogatható A Resident Art Budapest kortárs művészeti galéria sétája nyáron műteremlátogatás-sorozattá alakul, így július 6. és augusztus 3. között péntek délutánonként tíz képzőművész műtermét látogathatják meg az érdeklődők.

Az alkotók saját műtermeikben, munkáik között fogadják a látogatókat, akiknek magukról, alkotói folyamataikról, inspirációikról, dilemmáikról és terveikről mesélnek majd.

prae.hu

A sorozatban helyet kapott Szűcs Attila, akinek neve a Ludwig Múzeumban megrendezett kiállítása és a nemzetközi aukciós piacon való szereplése óta már nemcsak a szűkebb szakma számára csenghet ismerősen, de látogatást lehet majd tenni Rabóczky Judit Rita szobrászműhelyébe és Nagy Géza műtermébe is, az Artus művészházban. Gáspár György és üvegszobrai is várják a látogatókat, akik az alkotói folyamatba is bepillantást nyerhetnek a nyári sétán.

Majoros Áron Zsolt legutóbbi nagyszabású művét a frissen felújított Ybl féle Vízház, vagy mai nevén, a Budai Kreatív Ház újonnan épült földalatti bejáratában láthatják a program résztvevői, de Esse Bánki Ákos sajátos munkái is bemutatkoznak a program folyamán.

Meg lehet ismerni a fiktív művészt, Borsos Lőrincet is, akit valójában Lőrinc Lilla és Borsos János művészpáros formált meg. Az alkotókkal lehet majd beszélgetni művészetük társadalomkritikus, önreflektív és politikai vetületeiről, valamint újabb műveikről és terveikről is.

A program résztvevői Mátrai Erik fény-, és videóinstallációt is megismerhetik.

A sétákat Schneller János művészettörténész vezeti.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
Musica Moralia a Dugattyúsban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés