bezár
 

zene

2018. 07. 09.
Látogatói rekord a váci VéNégy Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Látogatói rekord a váci VéNégy Fesztiválon Látogatói rekordot döntött a 6. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, melynek programjaira több mint tízezren látogattak el július 5. és 8. között.

A visegrádi országok közreműködésével zajló, négynapos könnyűzenei és színházi eseményen felléptek Csehország, Lengyelország és Szlovákia legizgalmasabb fiatal együttesei, valamint a népszerű magyar zenekarok, és a környező országok színházi társulatai is bemutatták sikerdarabjaikat.

prae.hu

A tavalyi évhez hasonlóan a V4 országokon kívül Ukrajnát is bevonták a színházi együttműködésbe, így az ukrán Voszkreszinnia Színház minden este látványos utcaszínházi előadással vett részt a fesztiválon.

A rendezvénysorozat helyet adott egy két héten át tartó színházi workshopnak is, amelyen négy ország színészei vehettek részt; a leginkább mozgáson alapuló produkció Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című drámája alapján készült.

A szervezők beszámolója szerint nagy sikert arattak az utcaszínházi előadások és a rengeteg zenerajongót vonzó koncertek is: legtöbben a Tankcsapda koncertjére látogattak el, de megtelt a színpad előtti füves tér a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a Quimby és a Kiscsillag koncertjén is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)

Más művészeti ágakról

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés