bezár
 

színház

2018. 11. 28.
Jótékonysági vásár a Millenárison
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jótékonysági vásár a Millenárison Családoknak szóló programokkal, koncerttel, báb- és táncszínházi előadással, valamint kézzel készített termékekkel várja az érdeklődőket a családszervezetek hagyományos adventi jótékonysági vására, amelyet szombaton tartanak a Millenárison, Budapesten.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az esemény budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy több mint 50 családszervezet fogott össze a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) vezetésével, hogy megvalósuljon az adventi jótékonysági vásár, amelynek bevételéből a Jel Alapítvány jelnyelvet népszerűsítő munkáját támogatják.

Szkéné színház

Az esemény kiváló példája a Magyarországon működő civil szervezetek összefogásának a jó cél érdekében. Magyarországon jelenleg több mint 60 ezer civil szervezet működik - tette hozzá.

"A kormány elismeri a civil szervezetek áldozatos és karitatív munkáját, összefogását és partnerként tekint rájuk, de a civil szervezetek is számíthatnak a kormányzatra" - mondta, hozzátéve, hogy az évek során jelentős mértékben növekedett a civil szervezetek állami támogatása. 2010-ben éves szinten 140 milliárd forint, 2016-ban már 240 milliárd forint támogatásban részesülhettek.

Kiemelte, hogy a következő években még több állami forrásra és támogatásra számíthatnak a szervezetek. Emlékeztetett arra, hogy a kormány támogatásával országosan minden megyében létrejöttek a Civil Információs Centrumok, amelyek jó helyi bázist adnak a szervezetek munkájának és összefogásának.

Elmondta azt is, hogy Magyarországon több  mint 600 ezer fogyatékossággal élő ember él. Hangsúlyozta, hogy a napokban született kezdeményezésnek köszönhetően a Magyar Vakok és Gyengénlátok Országos Szövetségének együttműködésével ezentúl Braille-nyomtatással is el fogják készíteni a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő elmondta: a Jel Alapítvány kezdeményezésben siket és halló gyerekek különféle interaktív játékokkal együtt játszanak, amely segíti a siket gyerekek integrációját, de ezeknek a foglalkozásnak köszönhetően el tudják érni azokat a szülőket is, akik hallóként kicsi siket gyerekeket nevelnek vagy érdeklődnek a jelnyelv iránt.     

Kiemelte, hogy a Jel Alapítvány jelnyelvet népszerűsítő munkája jelentősen segítheti a siket gyerekek társadalmi integrációját.

Emlékeztetett arra, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében az idei évtől a magyar jelnyelv napját november 9-én ünneplik meg országszerte.      

Király Nóra, a Ficsak alapítója hangsúlyozta: a vásár mellett színes családi programok is várják az érdeklődőket. Kiemelte Kozma Orsi koncertjét, valamint a Ringatót, amely közös éneklésre hívja a gyerekeket. Mindezek mellett lesz arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, kézműves foglalkozások és Családok Éve játszótér is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés