bezár
 

art&design

2019. 01. 29.
Kihirdették az idei MAgyar Sajtófotó Pályázat díjazottait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették az idei MAgyar Sajtófotó Pályázat díjazottait Több mint hatezer kép közül választotta ki a zsűri a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb munkáit, melyekből április 4-én kiállítás is nyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2461 pályaművel pályázott sikeresen. A nemzetközi zsűri összesen 6305 képet tekintett meg az online előválogatás, illetve a január 25-27. között Budapesten megrendezett zsűrizés során – közölte Bánkuti András, a szakosztály elnöke a pályázat hétfői budapesti eredményhirdetésén.

prae.hu

A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria), Stefano De Luigi fotográfus (Olaszország) és Ami Vitale fotográfus, Nikon-nagykövet (Amerikai Egyesült Államok) vettek részt a bírálatban.

Mónus Márton (MTI/MTVA) a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odatélt Szalay Zoltán-díjat is elnyerte.

A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Kurucz Árpádot (Magyar Idők) jutalmazták, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Török János (Délmagyarország) lett.

Dicséretben részesült Sóki Tamás (MTI/MTVA külső munkatárs), Komka Péter (MTI/MTVA) és Török János. A MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő két fotográfus nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hirdetik ki.

A Hír-, eseményfotó kategória első díjasa Mónus Márton lett, a Képriport kategória legjobbjának pedig Zsolnai Péter (Bors) anyagát választotta a zsűri.

A Mindennapi élet (egyedi) kategória élén Reviczky Zsolt (HVG) végzett, a Mindennapi élet (sorozat) kategória első helyezettje pedig Bődey János (Index.hu) lett. 

Az Emberábrázolás –portré (egyedi) kategória legjobb képét Páczai Tamás (Képmás Magazin) készítette, az Emberábrázolás – portré (sorozat) kategória első díjával pedig Kállai Mártont (Szabad Föld) jutalmazták.

A Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória első helyezettjeként Csudai Sándort (Origo) hirdették ki, Kurucz Árpád pedig a Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) kategória első és második díját is elnyerte.

Ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású) végzett a Sport (egyedi) kategória élén, míg a Sport (sorozat) kategória aranyérmese Zoltai András (szabadfoglalkozású) lett.

Ifj. Lőrincz Ferenc a Természet és tudomány (egyedi) kategória első helyezését is kiérdemelte, a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját pedig Máté Bence (Fotonatura Kft.) és Radisics Milán (szabadfoglalkozású) megosztva kapták meg.

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória legjobb képének Giampiero Assumma (szabadfoglalkozású) munkáját választotta a zsűri, míg a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória legjobbjának Révai Sára (Nlcafe.hu) pályázatát választották.

Kép: Révai Sára, a pályázat egyik nyertese, forrás: MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés