bezár
 

zene

2019. 05. 14.
Virtuózok - Jubileumi hangverseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.

Fontos megmutatni, mit tudunk, de mégis csak közösségként tudjuk a legnagyobbat alkotni.

Peller Mariann emlékeztetett arra is, hogy a Virtuózok idei, ötödik évadában nem szólózenészek, hanem kamaraformációk vetélkednek a Duna Televízióba és a Duna World csatornán péntek esténként.

prae.hu

Batta András zenetörténész, a Virtuózok zsűritagja hozzátette: az idei évad győztes karamaformációja is fellépési lehetőséget kap majd a decemberi gálaesten. Mint kiemelte, az ünnepi koncerten mutatják be azt az utat, amelyet a műsor az elmúlt öt évben megtett.

Miklósa Erika operaénekes, a zsűri másik tagja annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiatal zenészek egy ilyen közösséghez tartozhassanak.

Lugosi Dániel Ali klarinétművész egykori résztvevőként elmondta, hogy a tehetségkutató indulóiból valódi "család", szorosan összetartó közösség vált. Szüts Apor zongoraművész hozzátette: a Virtuózok indulói nem riválisként tekintenek egymásnak, ez tette lehetővé a Virtuózok Kamarazenekar létrehozását is.

Batta András elmondta, hogy a gálaesten fellép Miklósa Erika, valamint Andrea Griminelli Grammy-díjas fuvolaművész és a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus is.

A fellépőket a Szüts Apor művészeti vezetésével februárban megalakult Virtuózok Kamarazenekar kíséri, a tehetségkutató eddigi nyertesei közül pedig színpadra lép mások mellett Boros Misi zongoraművész, Gertler Teo hegedűművész, Ninh Duc Hoang Long operaénekes és Lugosi Dániel Ali is.

Képek: https://www.facebook.com/virtuozok/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
A Papírsárkányok albumának lírai és érzelmi útjáról
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés