bezár
 

színház

2019. 06. 06.
Agria Nyári Játékok - Negyvennégy előadás a műsortervben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Agria Nyári Játékok - Negyvennégy előadás a műsortervben Negyvennégy éves idén az Agria Nyári Játékok, a szabadtéri színház eddigi fennállásának minden esztendejét egy előadás szimbolizálja idén Egerben június 27. és augusztus 19. között.

A műsortervről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Kelemen Csaba, az eseményt szervező cég ügyvezetője elmondta: a gazdag és színes repertoár gerincét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az Országos Operett és Musical Fesztivál alkotja, amelyen az elmúlt színházi évadban a szervezők által legjobbnak ítélt operett- és musicalprodukciók láthatók. Megjegyezte, hogy két előadás, a Sybill és a Luxemburg grófja is látható az Agria Nyári Játékok színpadán.

Az idei Rákóczi-év előtt tisztelegve saját produkcióként állítják színpadra a Fejedelem című történelmi musicalt június 26-án. Emellett vígjátékok, bohózatok, zenés játékok, gyermekelőadások, táncprodukciók, valamint koncertek is szórakoztatják a közönséget a város három helyszínén. Fellép többek között Charlie, majd élő koncertshow-t adnak elő magyar előadók az ABBA legnagyobb slágereiből.

Kelemen Csaba kitért arra is, hogy a korábbi 16-ról idén 18-ra bővül a gyermekelőadások száma, melyek között két bemutatót is terveznek. Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából pedig a költőről szóló, neki emléket állító estet tartanak. Kiemelte: a régi értékeket megőrizve a megszokott helyszínen, azaz a vár színpadán, ám 20 év után új rendezésben, szereplőkkel, dalokkal és szövegekkel láthatják-hallhatják az érdeklődők az Egri csillagok című történelmi musicalt. 

Fotó. visiteger.com
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház Közösségi színházi projektjének bemutatójáról
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben

Más művészeti ágakról

A Jelenkor és az Alföld decemberi számáról
Musica Moralia a Dugattyúsban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés