bezár
 

színház

2019. 07. 31.
Utcaszínházak a Sziget fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Utcaszínházak a Sziget fesztiválon A Nagy Utcaszínház idei fellépője, a francia Les Commandos Percu mellett számos más utcaszínházi produkció várja a közönséget a Sziget fesztiválon augusztus 7. és 13. között.

A szervezők közleménye szerint a Les Commandos Percu ütősöket felvonultató csapata a formabontó Silence (Csend) című előadását mutatja be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. "Előadásuk "nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel" - írták.

A francia Paris Benares társulata "a szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbólumával", egy 4 méterszer 6 méteres fából készült tevével érkezik a fesztiválra.

Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal jön az ugyancsak francia Le Caramantran társulata, továbbá látható lesz a mexikói Foco alAire és a szintén francia Ekart társulat produkciója.

A La Cie des Bras Cassés két francia művésze postásokat, vidéki zsarukat vagy éppen vásári komédiásokat alakít majd "motorizált, recsegő hangú járgányon" cirkálva a Szigeten.

A szervezők beszámolója szerint idén három "őrületes" mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai szórakoztatásról, köztük a Mission Delírium 20 tagú kaliforniai fúvós csapata és a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú spanyol Sound de Secá.

Hozzátették: Mister Piano (Dennis Volk) ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra "egy kerekeken tovagördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével".

Kép forrása: Les Commandos Percu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés