bezár
 

zene

2009. 05. 26.
Lemondott a szombathelyi szimfonikus zenekar zeneigazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemondott Alpaslan Ertüngealp, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar török származású zeneigazgatója, mert úgy látja, az együttes fejlődésének lehetőségei nem adottak.

prae.hu

A 2008-2009-es szezon utolsó bérletes hangversenyén, még csütörtökön a zeneigazgató a közönséghez fordulva tette teljesen váratlan bejelentését, amely szerint megválik zeneigazgatói pozíciójától, de vendégkarmesterként a továbbiakban is szívesen jön majd Szombathelyre - olvasható a zenekar közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez. Döntésének okait a távozó zeneigazgató nem tárta fel, azokról tájékoztatása szerint előzetesen a szimfonikus zenekar igazgatója, Mérei Tamás sem tudott.
    
A hét folyamán az igazgatóval történő megbeszélés tárgyát képezi a közös megegyezéses szerződésbontás kérdése és a már lekötött koncertek, fellépések sorsa - tartalmazza a zenekar közleménye.
    
Alpaslan Ertüngealp korábban vendégkarmesterként is tevékenykedett a Savaria Szimfonikus Zenekarnál, majd 2007-ben írt alá öt évre szóló szerződést.
    
A zeneigazgató a Vas Népe szombati számában úgy nyilatkozott, hogy az együttes további fejlődésének nem látja biztosítékait. Hozzátette: nem anyagiakra, hanem elsősorban szervezeti, működési feltételekre gondol. Hangsúlyozta, senkivel sincs személyes konfliktusa, de szerinte a további színvonalbeli fejlődésnek olyan feltételei lennének, amelyek jelenleg nem adottak Szombathelyen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A kripli a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés