bezár
 

építészet

2009. 06. 05.
Lebontatnák a romániai Ördögkút kastélyát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lebontatná a romániai ördögkúti (Treznea) Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis a helyi polgármester szerint a település lakosai "nem nézik jó szemmel" a műemlék épületet, amely "a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket".

prae.hu

Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését, ugyanis a helyén orvosi rendelőt, lakásokat és egy modern sportkomplexumot építenének - írja a Krónika című kolozsvári lap hírportálján.
   
"A kastély jelenleg romhalmaz, veszélyforrás és fertőző góc a falu kellős közepén. A helyi lakosok, akik szemtanúi voltak az 1940-es atrocitásoknak – amikor a horthysták meggyilkoltak 86 falubelit –, illetve utódaik nem nézik jó szemmel a háborús bűnössé nyilvánított Bay Ferenc egykori birtokát" – közölte Ionel Stanciu ördögkúti polgármester. Ezért az ingatlan visszaminősítését kérték a román művelődésügyi minisztériumtól, hogy azt le lehessen bontani. Ezzel a Szilágy megyei kulturális igazgatóság szakreferense nem ért egyet, szerinte az ingatlant inkább restaurálni kellene.
    
Szabó Bálint építőmérnök, műemlékvédő szakember a Krónikának elmondta, hogy műemlék épületet csak akkor lehet visszaminősíteni vagy törölni a védett épületek listájáról, ha a kezdeményező szakvéleménnyel bizonyítja, hogy életveszélyes állapotban van, vagy ha művészettörténészek igazolják, hogy nem rendelkezik azokkal az értékekkel, amelyek alapján műemlékké nyilvánították.
    
A 19. század közepén, neoromantikus stílusban épült kastély két épületszárnyból áll, amelyeket a velencei Sóhajok hídja mintájára épült átkelő köt össze. Az ingatlant 1944-ig a Bay-család birtokolta. A második világháború után a helyi termelőszövetkezethez került, majd évtizedekig üresen állt. Mivel több mint fél évszázada nem végeztek rajta karbantartási munkálatokat, a kastély egy része 2003-ban leomlott, és az épületegyüttes maradéka is nagyon romos.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Négy verseskötetről, amelyeket nagyon vártam
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés