bezár
 

zene

2020. 05. 11.
Elhunyt Betty Wright soulénekes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Betty Wright soulénekes Elhunyt 66 évesen rákbetegségben Betty Wright Grammy-díjas amerikai soulénekes. Az énekesnő, akinek egyik legismertebb sikerszáma a 70-es évekbeli Clean Up Woman volt, vasárnap halt meg otthonában – közölte a Billboard zenei portál.

A Bessie Regina Norris néven született énekesnő még gyermekként választotta magának a Betty Wright művésznevet. Kétévesen kezdett énekelni egy gospelkórusban a testvéreivel együtt. Az Echoes of Joy kórus 1956-ban kiadott albumán háromévesen énekelt.

A gospelről 11 évesen tért át az R&B műfajra, és ekkor már tehetségkutató műsorokban is feltűnt. A Deep City Records felvételein 12 évesen hallható, első saját lemeze pedig 14 éves korában jelent meg My First Time Around címmel. A Clean Up Woman című dal a második albumának sikerszáma lett: az I Love the Way You Love című lemezt 1971-ben adták ki.

A Clean Up Woman a 6. lett a Billboard százas toplistáján, több mint egymillió példányban kelt el kislemezként – idézte fel a Variety.com. Wright volt a társszerzője a Where Is the Love című diszkóihletésű számnak, amit Harry Wayne Caseyvel és Richard Finchcsel együtt jegyzett. A felvételért a legjobb R&B-dal szerzőjeként kapott Grammyt.

A 2000-es években újra népszerű lett, a Making the Bank című műsorban a Danity Kane lánybandát mentorálta. Olyan hírességekkel is együtt énekelt, mint Jennifer Lopez, Gloria Estefan és Joss Stone. 2005-ben Stone albuma, a Mind Body & Soul társproducereként jelölték Grammy-díjra.

A Betty Wright: The Movie című lemeze tízéves kihagyás után 2011-ben jelent meg. Az album Surrender című számát szintén Grammy-díjra jelölték. A hiphop-, rock- és R&B-énekesek sorát inspirálta, számos dalát dolgozták fel fiatalabb pályatársai.

Forrás: MTI 

Fotó: Mychal Watts / GETTY IMAGES NORTH AMERICA 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Csáki László: Kék Pelikan
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés