bezár
 

film

2020. 05. 21.
Streamingszolgáltatón keresztül nézhető Tom Hanks új filmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Streamingszolgáltatón keresztül nézhető Tom Hanks új filmje Tom Hanks második világháborús filmjét, A Greyhound csatahajót az Apple TV Plus szerezte meg.

A Sony Pictures produkciójának forgalmazásáért nagy verseny folyt, amit végül a fél éve működő Apple TV Plus streamingszolgáltató nyert meg. A film azért került végül ide, mert a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre el kellett halasztani annak mozis forgalmazását.

A Greyhound 1942-ben, a második világháború elején játszódik. Tom Hanks egy szövetséges hadihajó kapitányaként szeli át az Atlanti-óceánt, miközben náci tengeralattjárók vadásznak rájuk. Krause kapitány (Hanks) a film elején beismeri, hogy először hajózik át az óceánon, miközben az is kiderül, hogy a vizeken, amelyeken haladnak, öt napig nem kaphatnak légitámogatást. A Greyhound azonban a kapitány vezetésével elpusztít egy német tengeralattjárót, és ezzel Krause elnyeri legénysége bizalmát.

A film C. S. Forester 1955-ben kiadott The Good Shepherd című regénye nyomán született, a forgatókönyvet Hanks írta, a produkciót Aaron Schneider rendezte.

Képek: Bhavya Poonia, port.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Prikler Mátyás: Hatalom
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés