bezár
 

irodalom

2020. 07. 18.
Kihirdették a PesText fesztivál írópályázatának győztesét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették a PesText fesztivál írópályázatának győztesét Abafáy-Deák Csillagnak ítélték oda a szakmai díjat a PesText fesztivál RESET - az irodalom most is összeköt írópályázatán, amelynek közönségdíjára szerdától várják a szavazatokat.

Mindkét nyertes 200 ezer forint díjazásban részesül, és fellépési lehetőséget kap a szeptember végi PesText fesztiválon - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, az irodalmi pályázatra a tavalyinál kétszer több, 437 pályázat érkezett. A szakmai zsűri tagjai - Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, prózaíró, műfordító, esszéista, egyetemi tanár (ELTE), Terék Anna költő és Hász Róbert, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője - az előzsűri által kiválasztott 12 írás közül válogatva ítélték oda a szakmai díjat Abafáy-Deák Csillagnak Csillagharcos című prózájáért.

Abafáy-Deák Csillag Marosvásárhelyen született, Kolozsváron szerzett bölcsészdiplomát magyar-angol szakon. Első írásai Kolozsváron az Utunk (ma Helikon), a Korunk és az Echinox lapokban jelentek meg. 1979-ben Németországba emigrált, a müncheni egyetem pszichológia szakán diplomázott. 1992 óta él Budapesten, prózát ír és publikál, valamint művészeti íróként rendszeresen közöl esszéket a kortárs képzőművészetről. Legutóbbi kötete Gyilkos karakterek címmel jelent meg idén a Parnasszus Kiadó gondozásában.

Arra a 11 műre, amelynek a szerzői közül valaki elnyeri a PesText közönségdíjat, július 15-től lehet szavazni a PesText weboldalán, ahol bemutatják a díjra jelölt műveket és írókat.

A tavalyi zsebkönyv, Piotr Szewc Pusztulás című regénye után, az idén újabb POKET-különkiadást, Andrzej Stasiuk Hogyan lettem író - Kísérlet szellemi önéletírásra című művét jelenteti meg a fesztivál és a kiadó. A zsebkönyv július 23-ától kerül a POKET fővárosi és vidéki automatáiba. A kötetbemutatót a tervek szerint augusztus 1-jén tartják, a zsebkönyv nagykövete Szabó Balázs.

A PestText fesztiválról - amelynek szervezői a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület, valamint a Petőfi Irodalmi Ügynökség - további információk az esemény weboldalán, Facebook- és Instagram-oldalán érhetők el.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés