bezár
 

színház

2020. 08. 07.
Nyílt Fórumon Molnár T. Eszter darabja: A zsúr
Felolvasószínházi bemutatón a Prae Kiadó szerzője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyílt Fórumon Molnár T. Eszter darabja: A zsúr Mialatt a színen a szereplők egymással, a szorongásaikkal, a vágyaikkal és a múltból előkerülő titkokkal küzdenek, odakint, Budapesten elszabadul az etikai alapokra épülő terror, és egyértelművé válik, hogy ebből a nappaliból senki sem távozhat ugyanúgy, ahogyan érkezett.

Egy kislány születésnapi zsúrján a gyerekvigyázó egy hátsó szobában próbálja lekötni a gyerekeket, mialatt a festőművész háziasszony, Márta a nappaliban fogadja a vendégszülőket. Sorban megérkezik egy elhagyott feleség és a volt férje, egy feltörekvő középvezető, egy karrierista anya, a nagylelkű házigazda, majd beront egy hívatlan vendég...

Szkéné színház

Augusztus 10., hétfő 18:00

Szereplők: Edelényi Vivien, Hajdu Imelda, Herczeg Tamás, Medgyesi Lilla, Perczel Frigyes, Takács Dániel, Újhelyi Kinga, Wessely Zsófia…

Mentor: Tóth Miklós

Produkciós vezető: Szokolai Brigitta

Dramaturg: Adorján Beáta

Rendező: Novák Eszter

Molnár T. Eszter (Budapest, 1976) író, biológus. Ifjúsági és gyerekeknek szóló regényeit a Pagony Kiadó, felnőtteknek írt könyveit a Prae Kiadó gondozza. Legutóbbi regénye: Teréz, vagy a test emlékezete (2019).

A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Závada Pál

https://www.facebook.com/szentendreiteatrum/posts/3194915167269007

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés