bezár
 

film

2020. 10. 16.
Hungarikummá nyIlvánították a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hungarikummá nyIlvánították a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság. A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait – mondta Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén.

Idén a hungarikum pályázaton résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormányzat az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.  

A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található nemzeti értékek száma 181-re emelkedett. A döntés nyomán Nagy István kiemelte, hogy a magyar népmeséket kultúránk alapját képező, kiemelkedő nemzeti értékeknek tekintik.

A Hungarikum Bizottság döntése szerint a Magyar Értéktárba került továbbá: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László-bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

Kép: Magyar Népmesék Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 41. számáról
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
A 2026-os Könyvfesztivál második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés