bezár
 

építészet

2020. 11. 06.
Folytatódik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Folytatódik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram részeként folytatódik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése: az egykori istállóépület megújítására 1,9 milliárd forintot fordítanak, közölte az MTI.

A csütörtöki alapkőletételen Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány hatvan milliárd forintot meghaladó összeget fordít évtizedekig elhanyagolt kastélyok és várak megújítására. Mint mondta, az országos program első körébe 18 kastély és 12 vár került, köztük a fehérvárcsurgói kastély, amely 1,5 milliárd forint uniós és 394,5 millió forint hazai forrásból tovább szépül.

prae.hu

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa közölte, hogy a korábbi felújításoknak is köszönhetően a Károlyi-kastély nyereségesen működik, ezt tovább erősíti az istállóépület felújítása, ahol három új kiállítás is helyet kap.

 

Fotó: Wikipédia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés