bezár
 

színház

2009. 06. 24.
Sóstói Színházi Esték Nyíregyházán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik a Sóstói Színházi Esték 2009 elnevezésű rendezvénysorozat a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő szabadtéri színpadán, ahol öt előadást láthatnak a nézők.

Szkéné színház

A nyitóelőadáson a kassai Thália Színház művészei Zágon-Nóti-Eisemann Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékát mutatják be - mondta Németh Judit szervező.
    
A színházi esték második előadása július 3-án lesz, akkor a Karinthy Színház Vadnai-Békeffy-Márkus Tisztelt Ház című vígjátékát játssza; a darabban fellép Hujber Ferenc, Sághy Tamás és Xantus Barbara is.
    
Július 10-én a Száguldó Orfeum és a Pécsi Horváth Színház közös produkcióját láthatják a nézők a nyírségi üdülőközpontban. Kishon A házasságlevél című vígjátékában a szerepeket Besenczi Árpád, Fehér Anna, Kovács Mimi, Lipics Zsolt, Vidákovics Sztálen és Sztankay Orsolya alakítja.
    
Augusztus 7-én Brandon-Aldobolyi Nagy-Szenes Charley nénje című bohózata szerepel a programban, a Pódium Társulat előadásában. A főbb szerepekben Bajza Viktóriát, Kautzky Armandot, Háda Jánost, Arany Tamást, Kurkó Józsefet és Kósa Dénest láthatják a nézők.
    
A Sóstói Színházi Esték 2009 augusztus 13-án a Karinthy Színház előadásával fejeződik be Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn; Stopel Sors bolondjai című vígjátékában Szakács Tibor, Magyar Attila, Pikali Gerda és Timkó Eszter játszik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés