bezár
 

színház

2021. 05. 17.
Május végén online látható a Beszélő levelek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május végén online, streamelt formában nézhető a Beszélő levelek, ráadásul két külön műsorral jelentkezik az immár öt éves születésnapját ünneplő programsorozat. A pünkösdi és az azt követő hétvégén adásba kerülő részekben többek között VI. György brit király, Bajor Gizi, Joe Biden, George Bernard Shaw és Jászai Mari leveleiből olvasnak fel olyan jeles művészek, mint Hegedűs D. Géza, Fullajtár Andrea, Vándor Éva vagy Kaszás Gergő.

Beszélő levelek – kinyílik a hírességek postaládája címmel 2016 őszén indult útjára az a színházi-irodalmi programsorozat, melyben egy házigazda és öt előadóművész hívja különleges utazásra a nézőket: ismert és kevésbé ismert emberek, hírességek, történelmi személyek, művészek, politikusok életébe pillanthatunk bele izgalmas, különleges, szellemes, szerelmes vagy épp történelemformáló leveleiken keresztül.

Szkéné színház

Az Angliában rendkívüli népszerűségnek örvendő Letters Live ötlete nyomán az esteket Megyeri Léna indította el itthon, a budapesti Mozsár Műhelyben.

Az azóta eltelt közel öt évben a hazai irodalmi és a színházi élet legkiválóbbjai olvastak fel leveleket a havi rendszerességgel jelentkező rendezvényen.

Lackfi János szerint, aki több ízben is betöltötte már a házigazdaszerepét, „ez a produkció nagyon messzire utaztat térben, időben, gondolatban és lélekben, de pusztán a szó erejére hagyatkozik, ezáltal visszaadja a szó jelentőségét”.

A Beszélő levelek a pandémia okozta leállás óta most első ízben lesz látható, ezúttal online formában. Május 22-én és 29-én két teljesen új, külön erre az alkalomra összeállított műsort nézhetnek meg az érdeklődők stream formájában, melyet ezúttal is Böhm György jegyez rendezőként, a felvételek helyszínét a Fészek Kulturális Központ biztosította.

A május 22-től megtekinthető közvetítés házigazdája Ódor Kristóf. Csiby Gergely, Fullajtár Andrea Kaszás Gergő, Spilák Klára és Szántó Balázs tolmácsolásában többek között megtudhatjuk, hogy miért írt panaszlevelet egy nő Steven Spielbergnek az E.T. megtekintése után; mit tanácsolt Joe Biden egy dadogó diáknak, és hogyan évődött egymással leveleiben Bajor Gizi és Vajda Ödön; de megismerhetünk néhányat a történelem legszellemesebb táviratai közül is. A műsort a Uknow Duo különleges hangulatú dalai színesítik.

Jegyvásárlás: https://online-mozsarmuhely.jegy.hu/

Az előadás május 22. 19.30 – május 23. 22.00-ig tekinthető meg a megváltott jeggyel.

A május 29-től elérhető adásban kiderül az is, hogy mit írt II. Erzsébet édesapja a lányának az esküvője napján; min háborodott fel G.B. Shaw a londoni operaházban, miért szerette volna visszaadni néhány szerepét Jászai Mari, és hogyan lett egy antikvárium egy különleges barátság szülőhelye. A leveleket Eke Angéla, Epres Attila, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza és Vándor Éva olvassa fel, a műsor zenész vendége az Infusion Trióból és a Follow the Violin-ból is ismert Farkas Izsák. A házigazda: Bősze Ádám.

Jegyvásárlás: https://online-mozsarmuhely.jegy.hu/

Az előadás május 29. 19.30 – május 30. 22.00-ig tekinthető meg a megváltott jeggyel.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Séta a fejekben és az utcákon Séta a fejekben és az utcákon
East End: Idővonal
színház

Drámapedagógia tabutémák körül Drámapedagógia tabutémák körül
Az Orlai Produkciós Iroda közösségi színházi játéka

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy szó megtisztítása Egy szó megtisztítása
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap
gyerek

Mi lesz a bádognyulakkal? Mi lesz a bádognyulakkal?
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém a B32-ben
art&design

Transzparencia Transzparencia
Majoros Áron Zsolt „Influence/Hatás” című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés