bezár
 

zene

2021. 08. 15.
Piknikkoncert a MÁV Szimfonikus Zenekartól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Piknikkoncert a MÁV Szimfonikus Zenekartól Piknikkoncertet ad Music ül a fűben címmel augusztus 18-án a MÁV Szimfonikus Zenekar a budapesti Millenáris parkban.

A Nemzeti Táncszínház előtt megszólaló koncerten Mozarttól Griegen át Dukas-ig a zeneirodalom legjavából, valamint ismert filmek zenéiből is hallhat válogatást a piknikező közönség, a belépés ingyenes - közölte a zenekar az MTI-vel.

prae.hu

A programot a Mi vagyunk a ZeneMűvek alcímmel hirdették meg, ugyanis ezt az új vállalkozást fogja ismertetni Seidl Dénes trombitaművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar tagja, valamint Dénes-Worowski Marcell karmester. A kezdeményezést azzal a céllal indították el 2020-ban, hogy egyesítsék a szórakoztató jellegű előadásokat a komolyzenei kultúrával. A ZeneMűvek kulcsa a közvetlenség és a közérthetőség humorral fűszerezve, amelyet a komolyzenei piknik közönsége élőben is megtapasztalhat.

A ZeneMűvek legelső saját projektje a Koncert Plusz volt, amely már négy éve állandó része a MÁV Szimfonikus Zenekar bérletes hangversenyeinek a Zeneakadémián. A program olyan fiatal egyetemista hallgatóknak szól, akik részt vesznek Budapest kulturális életében. A Koncert Plusz előadássorozat mellett a ZeneMűvek a MÁV Szimfonikus Zenekarral egy új bérletes koncertsorozatot is bemutat a 2021/2022-es évadban A Zene Showja címmel, amelynek helyszíne az Akvárium Klub lesz.

A koncertek az interjú és hangverseny műfajának kombinációját alkotják, ahol egy-egy meghívott hírességgel járják körbe a fiatalokat érdeklő témákat, úgy mint párkapcsolati pszichológia, ökológia válság kezelése a hétköznapokban, függőségek, valamint reflektálnak rájuk a klasszikus hangverseny-repertoár és a kortárs zene remekműveivel. A koncertsorozat célja, hogy az intellektuális tartalomnak a zene a beszélgetés közben adjon művészeti kontextust, és ezáltal segítse a komolyzene hétköznapi aktualitásának felfedezését.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Steven Soderbergh: Fekete táska
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés