bezár
 

film

2021. 09. 10.
Díjat kap Enyedi Ildikó a szlovák Cinematik filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Díjat kap Enyedi Ildikó a szlovák Cinematik filmfesztiválon Enyedi Ildikó kapja a szlovák Cinematik filmfesztivál Respekt nevet viselő díját.

A Cinematik filmfesztivál 16. évadának hagyományosan a fürdőváros, Pöstyén ad otthont. A Cinematik, amely szeptember 14-én nyitja kapuit és szeptember 19-ig tart, a pozsonyi filmszemle szüneteltetése óta a legnagyobb ilyen jellegű rendezvénynek számít Szlovákiában.

A pöstyéni filmes seregszemle egyik versenyen kívüli, a Nagyító alatt nevű szekciójában az idén a magyar filmre összpontosítanak a fesztivál szervezői, s a szekción belül az életműdíjjal értékelt Enyedi Ildikó több alkotását is bemutatják. A fesztivál látogatói mások mellett a rendezőnő Arany medve díjas filmjét, a Testről és lélekrőlt nézhetik meg, illetve vászonra kerül az idén Cannes-ban bemutatott A feleségem története című filmje is, amelynek Szlovákiában ezen a fesztiválon lesz a premierje.

A több kísérőrendezvénnyel közösen tartandó Cinematik fesztiválon 98 filmet mutatnak be, ezek közül 91 egész estés alkotás. A fesztivál nyitófilmjének a szervezők az idén a kassai születésű rendező, Kerekes Péter legújabb filmjét, a Cenzort választották. A fesztiválnak az idén is két versenyszekciója lesz. A Cinematikon a játékfilmek versenyében mások mellett Andrej Koncsalovszkij filmjét, a Tisztelt elvtársakat és Jasmila Zbanicova alkotását, a Quo vadis, Aida?-t is vetítik.

A járványhelyzetre való tekintettel még kérdéses, hogy kik látogathatnak el a fesztiválra. Ezzel összefüggésben Tomás Klenovsky, a fesztivál igazgatója a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: amennyiben a jövő hétig nem változik a város járványügyi besorolása, akkor a koronavírus-fertőzésen átesettek, a negatív tesztel rendelkezők, illetve a beoltottak látogathatják meg a fesztivált, ellenben, ha a város besorolása a jelenleginél rosszabb lesz, akkor csak a koronavírus ellen beoltottakat fogadják majd.

A négyzetes kép forrása: cinematik.sk

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Katával útkeresésről, a színházi és filmes alkotásmódok különbségeiről, külföldi tapasztalatokról
Badits Ákos: Űrpiknik
Benedek Ágotával, a film forgatókönyvírójával beszélgettünk
Kocsis Ágnes: Éden

Más művészeti ágakról

gyerek

Hátha találunk megoldást Hátha találunk megoldást
Interjú a SQUAD – A banda - drogprevenciós tinimusical író-rendezőjével, Janik Lászlóval
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója
gyerek

Együtt bejárni a szövegeket Együtt bejárni a szövegeket
A Pagony Kiadó bemutatta Fenyő D. György legújabb kötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés