bezár
 

zene

2021. 11. 27.
Rákász Gergely decemberi koncertsorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rákász Gergely decemberi koncertsorozata Bach, Beethoven és Händel művei csendülnek fel Rákász Gergely december 1-jén kezdődő, 19 városban zajló Beteljesült ünnep című adventi látványkoncert-sorozatán. A koncertorgonista az MTI-nek elmondta: pályája kezdete óta fontos számára, hogy a karácsonyi ünnepkör közeledtével a ráhangolódást és a lelki felkészülést egy bensőséges hangulatú hangversenysorozattal segítse.

Rákász Gergely hangsúlyozta, a pandémia idején különösen fontos a lelki feltöltődés. A hangversenykörúton "egy világjárvány árnyékában csodálatos zenékkel merengünk az ember helyén a teremtésben és a sorsán, amely - mint kiderült - egy pillanat alatt kicsúszhat a kezéből" - fogalmazott.     

Mint mondta: az ünnepi muzsikák, mint a Messiás Halleluja kórusa, a magyar és ősi európai karácsonyi énekek után a koncertsorozaton felcsendülő Beethoven V. szimfóniájának nyitánya arra keresi a választ, hogy vajon változtathatunk-e a sorsunkon. Kiemelte: Bach Passacagliájában éppúgy megelevenedik "a barokk kor emberének hétköznapi kilátástalansága, mint a ma emberének tanácstalansága az életet megbénító világjárvány idején. De jelképes a mű végén felcsendülő harmóniákban a mindent átható, reményteljes fény - tette hozzá.

A többségében templomokban megvalósuló látványkoncerteket az orgonista zenetörténeti kommentárjai és vetítés egészíti ki. Ez utóbbit Papp Norbert festőművész állított össze.

Hangversenysorozata során az orgonaművész december 1-je és december 28-a között Kiskunfélegyházára, Békéscsabára, Orosházára, Hódmezővásárhelyre, Jászberénybe, Mezőberénybe, Szolnokra, Komáromba, Tatára, Kaposvárra, Dunaújvárosba, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Veszprémbe, Szombathelyre, Sopronba, Mosonmagyaróvárra, Győrbe és Kecskemétre látogat.     

Rákász Gergely 15 évesen adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2020-ig több mint 1500 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Látványkoncertjein a képzőművészet, a tánc és a színészi játék segítségével tízezrekhez vitte közelebb a klasszikus zenét és a hangszert. Iskolai programja keretében már több mint száz magyar intézményben, csaknem hatvanezer diák ismerkedett meg általa az orgonazenével.     

A 2018-ban indított alapítványa az anyaország határain túl élő magyar közösségeknek szervez koncerteket magyar művészek közreműködésével és fiatal tehetségek patronálásával. Eddig tíz szólóalbuma jelent meg.

A négyzetes kép forrása: www.facebook.com/rakaszgergely

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés