bezár
 

zene

2024. 10. 29.
Popzene a történelmen kívülieknek
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az 1980-ban alakult Einstürzende Neubauten a kísérleti zene történelmi jelentőségű zenekara. Nevük egyidős a Nyugat-Berlini underground szcénával, a fal leomlásával, a világháborús emlékek feldolgozásával és az új jobboldali populizmus előretörésével - illetve máig tartóan az indusztriális és a kísérleti punk zenével.

Elvétve ugyan szerepet kapnak klasszikus hangszerek is (főleg a gitár), az eltéveszthetetlen, karakterisztikus hangzást indusztriális alapanyagokból épített, illetve talált objektumok adják: bevásárlókocsi, fémrudak közé kifeszített gumik illetve rugók, kibelezett repülőgépturbinák. Kompozícióik improvizatív kísérleteken alapulnak, programjuk tétje ezeknek az elhagyott, a hasznosság és a történelem szélére sodort tárgyaknak a megszólaltatása: az idő általi roncsolódás és a rekonstrukció kihangosítása és ünneplése ez.

prae.hu

Bár az utóbbi évtizedekben alapos változáson ment át a zenekar hangzása (a nyolcvanas évek őrjöngő kísérleti zaj-punkja a kettőezres évekre lassan, de biztosan indusztriális sanzonokká alakul), a számaik továbbra is ritmus alapú rituálékísérletek, egyszerre ötvözve az eseményszerű zajcsinálást a poétikus emelkedettséggel, témáik pedig egyenlő arányban merítenek mitológiai, biológiai és kozmikus elemekből. Fontos összetevője ennek Blixa Bargeld sajátos vokális előadásmódja, aki a spoken wordöt és a képzetlen, nyers sanzonéneket keveri helyenként játékos, helyenként hátborzongató vokalizációival. Bargeld felelős továbbá a zenekar jellegzetes, szintén spontaneitásra épülő, avant-garde felé húzó dalszövegeiért is. 

Október 16-i koncertjükön nem csak új albumuk dalai kaptak hangsúlyt: a koncert anyagát túlnyomóan a 2000-ben megjelent Silence is Sexy óta kiadott albumok szolgáltatták. Ez nem véletlen: az említett lemez fontos mérföldkő, ugyanis nem csak az első az addigi oszlopos tag, F. M. Einheit nélkül, de itt kezd megfogalmazódni a Neubauten mostanra már kikristályosodott, kontemplatívabb, melodikusabb arca is. De ez nem jelenti azt, hogy a visszafogottabb zenei világból hiányozna az a nyers erő, ami a korai lemezeiket jellemezte - a hangzás csak kontrolláltabb, érettebb lett. 

Ezt a már lassan húsz éve gondozott, visszafogottabb zenei világot tükrözi az idén megjelent Rampen (apm: alien pop music) is, ami az ambient, illetve az avant-garde jazz irányába mozdította a fentebb bemutatott formulát. A Rampen a kísérletezés albuma: a rajta található dalok koncertek során kialakult improvizációk továbbgondolásai. Az a fajta kiforrottság, ami a Neubautent jellemzi, mind az albumon, mind az akváriumi koncerten is lecsapódik: láthatóan begyakoroltabb és kevésbé meglepetésszerű, még a kizökkentő, szubverzív elemek is inkább csak díszítések a zenei vázon. Az épített vastestek ritmusalapja már nem épít tomboló zajmezőt - megmarad a melódia kontrollja alatt. 

Az „alien pop music” címkében elrejtett önirónia csak látszólagosan nevet. Egy maszk része: hasonlóan a zenekar tagjai által viselt, jelmezként működő öltöny-variációkhoz. A dekonstruált öltönyökre Bargeld bevallása szerint azért van szükség, hogy „leolvashatatlan legyen róluk bármiféle társadalmi identitás”.

Másik fontos eleme a Neubauten színpadi megjelenésének Bargeld kivasalva hordott hosszú, ezüstös haja, illetve csillámfestett szemhéja és pillái. „I draw myself anew; Non-binary; I: forever new” („Újrarajzolom magam; Non-bináris; Én: örökre új”) - énekli a Seven Screws című számban a 2020-as Alles in Allem albumukon, és énekli négy évvel később hasonló kinézettel Budapesten is. A performatív nemiség tematizálása, hasonlóan az évtizedek óta egységes öltönyjelmezhez, szintén az idegenség kosztümének része. Bargeld új megjelenésében drag-művészként tűnik fel, aki a lehető legkomolyabban veszi a kettős identitás maszkját. 

Bargeld, ahogy a frontemberek általában, az elsődleges kommunikációs csatorna a közönség és a színpad között, ráruházott szerepét elegánsan és kényelemmel viseli. Talán látszólagos otthonossága okozza azt, hogy a közönség többször is felhatalmazva érzi magát a bekiabálásra, a vele való egyenes szóváltásra. Mint egy igazi díva, a dícséretet hálásan fogadja, az esetleges élcelődést pedig (mert a kinyitott kommunikációs csatornával páran bizony vissza is élnek) kíméletlenül viszonozza, a fellépést még közelebb hozva a drag-performansz műfajához. Fontos összetevőjét adja a koncert képének Alexander Hacke Bargeld mellett tornyosuló alakja is, akinek stabil, de faszerű, ingadozó mozgása különösen izgalmas vizuális elem. Különben pedig általános látványelem a szűnni nem akaró bütykölés - sajátos hangszereik elmélyült babrálása.

Az új albumról inkább azok a dalok hangzanak el, amik helyenként csiszolatlanabb társaikkal szemben markánsabb személyiséggel bírnak. Elhangzik a fülbemászó Pestalozzi, a baljós Gesundbrunnen, a zakatoló ütemű Ist Ist, illetve Isso Isso dalok, a reményteljes és felemelő Everything will be fine, valamint az első ráadás alatt a Trilobiten című ballada is. De a zenekar akkor sem hazudtolja meg az idei lemezzel bejelentett „alien pop music” műfaját, amikor korábbi dalait játssza: meghallgathatjuk az 2007-es Alles wieder offenről a Susejt, illetve több dalt is a már említett Silence is Sexyről, többek között a közönségkedvenc Sabrinát, a második ráadás alkalmával pedig a Sonnenbarkét. Az, hogy a régi és az új dalok ennyire organikusan megférnek egymás mellett, tökéletesen rámutat arra, hogy a diszkográfia legfrissebb darabja is egy logikusan felépített művészeti koncepció következő állomása.

A zenekar két ráadást is ad, ezzel együtt egy összesen két és fél órás koncertet tartva. Ez határozottan figyelemre méltó teljesítmény: van, hogy a Neubautennél fele ennyi idős zenészek fele ennyit sem játszanak.

Itt koncertbeszámolónk véget is érhetne, azonban abban a szokatlan helyzetben találjuk magunkat, hogy nem csak a befogadói szempontokra kell reflektálnunk. A magyar sajtón körbement ugyanis egy helytelenül megfogalmazott hír a koncertről, aminek az eredményeképpen a fellépést szervező MÜPA elhatárolódott a zenekartól. Ezeket a téves, vagy legnagyobb jóindulattal is félrevezetően kontextusvesztett információkat egy koncertbeszámolóban felelőtlen lenne nem helyreigazítani.

A következő, különben csak marginálisan jelentőségteljes esemény történt: az első visszatapsolás alkalmával, a visszatérő Bargeld viccelődve megjegyezte, hogy mintha a színpad mögül az „Or-bán-weg” (vagyis az „Orbán takarodj”) szavakat hallotta volna a skandált „Neu-bau-ten” helyett. Az ironikus kiszólást a második visszajövetel alkalmával is elsütötte. Az incselkedő, de teljességgel ártalmatlan megjegyzés sajtóbeli utóélete zavarba ejtő: a Mandiner, majd az Index, a Pesti Srácok és a Blikk is hasonló megfogalmazással és hangnemben számol be a jelenetről. Bargeld tette azonban címről-címre változik: a Mandiner és a Blikk szerint ordított, a Pesti srácok üvöltésről beszél, míg az Index szerint “zúgott” a koncerten a már idézett frázis. Mind a három lap él a „jól hallhatóan skandálta” leírással, amit az Index a “frontember kezdett kántálásba”, a Blikk pedig a sokkal prózaibb „Többször is a szájára vette Orbán nevét” mondattal told meg. Csakis a Magyar Narancs cáfolja az addigra már más orgánumok által is leírtakat, a szemlézett sajtótermékek közül egyedül helyes beszámolót közreadva a történtekről, bár az alkalmat arra használja, hogy megdorgálja a „szabad sajtó” azon tagjait, akik szintén változatlanul hozták le a hírt („átvette a 24.hu, a 444.hu és a Telex, meg majdnem mi is”).

A kiszólás valóban „jól hallható” volt, hiszen egy előadóművész mondta egy mikrofonba egy közönségnek, de ordításról, vagy a szó klasszikus értelmében vett skandálásról semmiképpen sem beszélhetünk, ahogyan arra se bátorított a közönségből senkit, hogy a rigmust átvegye. Érdekes továbbá az is, hogy ha az említett cikkeket olvassuk, úgy tetszhet, mintha az Orbán-kritikus megszólalás kvázi belefagyasztotta volna a terembe a szót. A Mandiner a vészjósló, „Az Akváriumban rendezett koncert nem épp úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett.” mondattal nyit; a Blikk szerint „a koncert nem volt botrányoktól mentes”; az Index elmondásában „Brixa (sic!) Bargeld teljesen váratlanul elkezdte skandálni, hogy … ”; a Szeretlek Magyarország azt írja, hogy „az idei fellépés váratlan politikai felhangot kapott”; de még a HVG is „rendhagyóra sikerült” koncertről beszél. 

Ez is ferdítés: a kijelentés nemhogy közfelháborodást nem keltett, de a koncert tágabb kontextusától sem volt idegen. Egy pár dallal korábban például Bargeld egy rövid történetet osztott meg a közönséggel egy amerikai koncertjéről, ami után a vendéglátóitól két fosszíliát kapott, a következő szavakkal: „These are older than genders” („Ezek idősebbek a nemeknél”). Ezután cinikusan bocsánatot kért, amiért „gender-propagandát” terjesztett, majd elmagyarázta, hogy a téma miért ennyire érzékeny a számára: „My child just turned 16, she was born my daughter, and now he is my son” („A gyermekem most töltötte be a 16. életévét, a lányomnak született, most pedig a fiam.”) 

A két dal között elhangzott kiszólásokat továbbá egyik alkalommal sem kísérte az a közharag, ami az idézett cikkek hangvételét, vagy a MÜPA (egyébként a Blikk által kikért) elhatárolódását megindokolná. Felteszem, egy néző, aki a programra jegyet vált, tisztában van a zenekar szellemiségével és történetével. Egy 1983-as oslói koncerten például F. M. Einheit precízen irányított molotov-koktélokkal üldözte ki közönségét a koncertteremből, így az, hogy Bargeld egy rövid kiszólással kritizálja egy európai tagország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét, az általános etikett eltörpülő áthágásának tűnik. Az Einstürzende Neubauten alapvető művészeti missziója a folyamatos szubverzió, a meglévő rendszerek, a konstruált hálózatok folytonos, tudatos lebontása - nem véletlenül nevezték el magukat „összeomló új épületeknek”. Ez annak a lehetetlen határvonalnak a folyamatos űzése, ahonnan elszakadhatunk minden ismert konstrukciótól, és létre jöhet valami radikálisan új: „As if the universe was trying to break up with God” („Mintha az univerzum szakítani akarna Istennel”) - viccel a koncerten két dal között Bargeld. Ezt az egyszerre történelem előtti és történelem utáni (tehát történelmen kívüli) hozzáállást tükrözi a zenekar ikonikus logója, a nemi jellegeket nem hordozó, de éles mozdulatokkal táncoló emberfigura is. Az ebben tükröződő szellemiség már önmagában implikál egy mindenkori hierarchia-kritikát, természetéből fakadóan nem tiszteletelvű. Rossz irányból értelmezi az a hallgató, aki megrökönyödik rajta. 

Ha másra nem is, de a sajtó felzúgása mindenképpen rámutatott arra, hogy az Einstürzende Neubauten az évtizedek alatt egyáltalán nem veszített a felforgatáshoz való érzékéből - sőt, egyedi hangszereikhez hasonlóan azt is úgy finomhangolták, hogy egy precíziós fegyver hatékonyságával érje el a felrobbantani kívánt célpontot.

nyomtat

Szerzők

-- Takáts Márk Dávid --

Takáts Márk Dávid 1998-ban született Budapesten. Az ELTE Esztétika Tanszékének mesterszakos hallgatója, Magyarország vezető gólemkutatója, könyvkötő. Negyedik éve a Bálint Ház állandó előadója. Publikációi elérhetőek a Literán, a Tiszatájban, a Prae-n és a 444-en, fordításai pedig a Laokoónon és a Helikonban.


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Révész Emese és Sipos Fanni Amíg én oviban vagyok című könyvéről
Sofi Oksanen esszékötetének margós bemutatójáról
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés