bezár
 

film

2022. 04. 19.
Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Testközelben címmel szervez filmnapokat április 21–24. között a Goethe Intézet. A rendezvénnyel a kamerák előtt és a kamerák mögött dolgozó nőkre szeretnék irányítani a figyelmet: sajátos látásmódjukra, a női tekintetre, a női elbeszélések ritmusára, valamint olyan történetekre, amelyek arról szólnak, milyen érzés nőnek lenni, hogyan élik meg a testiséget és az érzékiséget a nők a 21. században.

A filmnapokon játszott négy film mind más és más szemszögből vizsgálja a testiséget. De mindezekben a filmekben a női filmkészítők új generációja mutatja meg, hogy képes túllépni a heteroszexuális fehér férfiak által a múlt században kialakított filmnyelven, s valami újat alkotni.

A Kokon (2020) a 14 éves Nóráról szól, aki pubertáskorral küzd, s eközben ráébred, hogy a lányokhoz vonzódik. Leonie Krippendorf rendező egy interjúban elmondta: „Olyan filmet akartam készíteni, amely kifejezetten közvetíti a test érzetét, és amely a szokásosnál reálisabban mutatja be a például az első menstruáció témáját. Ez volt a kiindulóötlet, és az egyik első jelenet a Nóra és Romy közötti jelenet volt a wc-n.”

Meztelen állatok

Meztelen állatok – jelenetkép a filmből (© Déjà-vu Film)

A Meztelen állatok (2020) fontos fordulópontot mutat be öt fiatal életében, akik több száll is kötődnek egymáshoz. A küzdősport és a szexről való beszélgetések között különféle kapcsolati konstellációban élik ki érzéseiket, keresik egymást, bujkálnak, csókolóznak vagy megütik egymást. Melanie Waelde rendező arról az állapotról mesél, „amikor sebezhetővé válunk, és ugyanakkor minden erőnkkel küzdünk saját sebezhetőségünk ellen”.

A Boldogságban (2021) Henrika Kull két nő történetét meséli el, akik egy olyan világban találkoznak, ahol a női testek árucikké válnak. Rendezői nyilatkozatában így fogalmaz: „A vágy és a testiség, de a társadalmi határhelyzetek és a megbélyegzés helyei is olyan témák, amelyek mindig is lenyűgöztek. A kutatás 2010-ben vezetett először egy bordélyházba. Meg akartam tudni, hogyan működik ez a hely: Hogyan viszonyulnának az ottani nők a nőiességükhöz, hogyan bánnának egymással és a vendégeikkel?”

Boldogság-ban, rendező: Henrika Kull, fotó: Robin Kirchner

A Boldogság rendezője, Henrika Kull (Fotó: Robin Kirchner, © Flare Film)

Nicolette Krebitz Vad című filmjében (2015) a főszereplőnő a város szélén találkozik egy farkassal, aki lenyűgözi őt. Sikerül befognia, és az állat közelsége felerősíti az ösztöneit. A rendezőnő egy interjúban elmondta: „A testet például a társadalmunkban kiemelt fontossággal kezelik, állandóan védik és biztonságba akarják helyezni, és trenírozzák, hogy egyre tovább és tovább éljen. Ne dohányozz, ne igyál, hiszen vigyáznod kell magadra. Ugyanakkor egyre távolabb kerülünk a testünktől és a valódi közelségtől. Ez érdekelt engem.”

Vad, rendező: Nicolette Krebitz, fotó: Joachim Gern

A Vad rendezője: Nicolette Krebitz (Fotó: Joachim Gern, © 2016 NFP marketing & distribution)


Április 21–24. között a Tabán moziban vetítik a filmeket.

 

Forrás: Goethe Institut

Borítókép, leadkép és főoldali kép: jelenetképe a Kokon című filmből, © Jost Hering Filme

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés