bezár
 

színház

2022. 04. 28.
Új bemutatókkal készül őszre az Örkény Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új bemutatókkal készül őszre az Örkény Színház Nyolc bemutatót tervez a jövő évadban az Örkény István Színház; a 2022/2023-as szezonban négy premiert tartanak a nagyszínpadon, négyet a stúdióban.

Mácsai Pál igazgató a színház szerdai budapesti évadhirdető sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy újat és új módon kell bemutatniuk.

Szkéné színház

„Új darabok és új szövegek kellenek. Ez az, amivel a jelenidő sodrában tudjuk magunkat tartani" - mondta a színházigazgató. Kiemelte: a jövő évadban két klasszikus mű mellett három kortárs külföldi és három kortárs magyar darabot láthat a közönség.

A bemutatók sorát október 7-én Molnár Ferenc Liliom című drámája nyitja, Kovács D. Dániel rendezésében. A címszerepet Patkós Márton, a női főszerepet Józsa Bettina játssza.

December 21-én mutatják be Robert Wilson, Tom Waits és William S. Burroughs The Black Rider című zenés darabját Polgár Csaba rendezésében, aki elmondta: a darab A bűvös vadász című Weber-opera átdolgozása. A mű korábban szcenírozott koncertként volt látható Ascher Tamás rendezésében, először mutatják be színházi előadásként Magyarországon.

Az évad harmadik premierjét februárban tartja az Örkény Színház: Ferdinand von Schirach kortárs német szerző Isten munkacímű vitadrámáját tűzik műsorra, Mácsai Pál rendezésében. Az előadás a közönség bevonásával tárgyalja a méltóságteljes megöregedés és halál témáját. A darabot magyarországi viszonyokra írták át.

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójaként Ascher Tamás rendezésében Jean-Luc Lagarce kortárs francia szerző A várományos című abszurd komédiája látható április 21-én.

Polgár Csaba, az Örkény Stúdió művészeti vezetője kiemelte: kicsit a stúdióban is változik a szemlélet, szabadabb rendszert szeretne kialakítani. Arról beszélt, hogy ami a szabadabban kísérletező független műhelyekben megszületik, azt fontos átemelni a kőszínházi keretek közé. A két terület erősen hat egymásra - mondta.

Elmondta, hogy Kárpáti Péter, Fekete Ádám és Dávid Attila is először dolgozik az Örkény Színházban rendezőként, mindhárman saját írásukból hoznak létre előadást.

Az első stúdióbemutatót októberben tartják, Gáspár Ildikó Henrik Ibsen drámáját állítja színpadra Solness címmel. Februárban Kárpáti Péter írja és rendezi a Tejfakasztó munkacímű, a színészek improvizációinak felhasználásával készülő produkciót.

Áprilisban Hat medúza egy tepsiben - mélytengeri gasztrohorror címmel Fekete Ádám készít előadást. Az évad utolsó próbafolyamata a Dávid Attila filmrendező által írt Emma című darabé, amely a szerző rendezésében, Kerekes Éva előadásában látható.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az Asbóth utcában ősszel megnyílik a volt Ericsson Stúdió, amely ÖrkényKÖZtér néven, a színház kezelésében fog működni, a színházpedagógiai programnak, workshopoknak, közösségi alkotófolyamatoknak ad otthont.

A társulattól távozik, szabadúszóként folytatja - korábbi szerepeit megtartva - Dóra Béla, míg a színházhoz szerződik Friedenthal Zoltán.

A jövő évadtól megújul és az ÖrkényKör nevet veszi fel a színház pártolói tagsága. A támogatói rendszer újdonsága, hogy a színházkedvelők a MecénásKÖR elnevezésű csomagot is választhatják, amely az elsőbbségi jegyvásárlás, a kedvezmények és az exkluzív találkozók mellett három nagyszínpadi bemutatón való részvétel lehetőségét is tartalmazza.

A sajtótájékoztatón kiemelték: a jövő évadra szóló bérletek június 30-ig kedvezményes áron vásárolhatók meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés