bezár
 

zene

2009. 08. 07.
Folytatódik a Madonna elleni lengyel "keresztes hadjárat"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök közbenjárását is kérte Madonna lengyelországi koncertjének megakadályozására a Pro Polonia nevű ultrakonzervatív szervezet, amely szerint felháborító, hogy az énekesnő pont augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének ünnepén akar fellépni az erősen vallásos országban.

prae.hu

"Madonna, az énekes perverz" - mondta Marian Brudzynski, a "Lengyelország hagyományait és hitét védelmező" Pro Polonia szervezet vezetője. "Botrányos akar lenni, fel akarja fedni testét, erotikusságát. Számíthatunk rá, hogy ezt látjuk majd a koncert alatt. Még maszturbálhat is a színpadon, ha kábítószer befolyása alatt lesz" - tette hozzá Brudzynski. "Madonna éppen az ellentéte Szűz Mária szentképének, ezt már többször bizonyította azzal, hogy gúnyt űzött a katolikus hitből" - folytatta a szervezet feje.

A tervezett koncert nemcsak Mária mennybemenetelének ünnepével esik egybe, hanem a 20. századi lengyel történelem egyik legnagyobb büszkeségével, a szovjetek felett aratott győzelemmel is. A történelem ismerői csak a "Csoda a Visztulánál" néven emlegetik a lengyel-szovjet háború jelentős epizódját.

"A koncert elhalasztása vagy megcserélése az augusztus 13-i prágai fellépéssel, nem okozhat gondot" - jelentette ki Marian Brudzynski, aki levélben fordult Kaczynski államfőhöz, hogy lépjen közbe.

A katolikus egyház, a jobboldali pártok, illetve az ultrakonzervatív Radio Maryja csatorna nem támogatja a Pro Polonia által folytatott "keresztes hadjáratot". Egyedül Lech Walesa Nobel-békedíjas volt államfő bírálta az időpont kiválasztását. "Ezen a napon, a lengyel emberek vallásának jelentős ünnepén nincs helye a súrlódásoknak" - mondta Walesa a közelmúltban. "Nem akarom, hogy bárki megzavarja imáimat azon a napon. Énekesként kedvelem Madonnát, de az ünnepen az imádságra akarok figyelni" - tette hozzá.

Meg nem erősített hírek szerint az 51. születésnapját augusztus 16-án ünneplő Madonna meg akarja mutatni gyerekeinek az egykori auschwitzi haláltábort. Az Oswiecim közelében lévő, emlékhelyként működő tábor vezetősége nem tud erről a tervről, de mint mondták, nem javasolják, hogy kisgyerekek látogassanak a holokauszt egyik legtragikusabb színhelyére.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés