bezár
 

irodalom

2022. 10. 07.
100 éve született Polcz Alaine
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október hetedikén megünnepelhetik az érdeklődők  Polcz Alaine születésének századik évfordulóját.

A Jelenkor Kiadó a centenáriumra készítette el a Könyves Magazinnal együttműködésben a #polczalaine100 – „Elmentem – látszik” című kisfilmet, melyet a pszichológus, író, tanatológus születésnapján mutatnak be, s amelyben Ablonczy Anna, Nádas Péter és Szigeti László mesél Polcz Alaine-hez fűződő viszonyáról. Premier: október 7-én 20 órától a Jelenkor FB- és Instagram-oldalán, valamint a Polcz Alaine FB-oldalon.

Ugyancsak az évforduló napján indul az a 10 napon át tartó #polczalaine100-kampány, melynek keretében a szerző életművét gondozó Jelenkor Kiadó tíz ismert embert kért fel (Gubás Gabit, Halász Juditot, Koszta Gabriellát, Márton Lászlót, dr. Muszbek Katalint, Orvos-Tóth Noémit, Schäffer Erzsébetet, Szolláth Dávidot, Tóth Réka Ágnest és Ungvráy Rudolfot), írják meg, milyen kapcsolat fűzte, fűzi őket mindmáig Polcz Alaine-hez vagy az életművéhez. Visszaemlékezéseiket a Nyugati tér blog közli október 7. és 16. között, elsőként Halász Judit írását olvashatják majd.

Két könyv is a centenáriumra időzítve jelent meg – az Asszony a fronton különleges kiadása és egy fényképekkel gazdagon illusztrált emlékkönyv, a Magam világa került a boltokba. Mindkét kötet borítóját Tillai Tamás tervezte.

Az évfordulóhoz kapcsolódó minden további információt elolvashat a Nyugati tér blogon közzétett sajtóanyagban: https://nyugatiter.blog/2022/10/100-eve-1922-oktober-7-en-szuletett-polcz-alaine/

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Vaktérkép
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés