bezár
 

irodalom

2023. 02. 20.
Gerencsér Anna nyerte a magyar széppróza napi novellaíró versenyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gerencsér Anna nyerte a magyar széppróza napi novellaíró versenyt Gerencsér Anna nyerte a Magyar Írószövetség magyar széppróza napi novellaíró versenyét. A szombat este gálaest keretében lezajlott verseny alapjául szolgáló téma Jókai Mór A bűntárs című regényének címe volt. A gálán a verseny mellett koncertet és antológiabemutatót is tartottak - közölte Nemes Attila, a Magyar Írószövetség szóvivője vasárnap az MTI-vel.

A hagyományoknak megfelelően egy kalapból húzták ki a novellák alapjául szolgáló témát. Amíg a verseny résztvevői, Döme Barbara, Gerencsér Anna és Juhász Kristóf egy különteremben írta novelláját, a közönségnek bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2023 antológiát, amelyben harmincöt szerző írásai szerepelnek.

prae.hu

A bemutatót követően a Tálas Áron trió és Szalóki Ági adott koncertet. Amíg a zsűri tanácskozott, Dányi Krisztián színművész felolvasta a versenyzők írásait. A zsűri tagja volt Mezey Katalin író, költő; Szilágyi-Nagy Ildikó író; Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész, a Magyar Nemzet főszerkesztője; Nagy Koppány Zsolt író, a 2018-as verseny győztese; Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.

A teltházas gálaest vendégeit Pataki András művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Károlyi Csaba Mondatokon múlik minden – ÉS-beszélgetések című kötetének bemutatója
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről

Más művészeti ágakról

Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemje a Müpában
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés