bezár
 

irodalom

2023. 09. 13.
Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját A Fiatal Írók Szövetsége nyolcadjára adja át a kitüntetést. A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

A Csáth Géza-díjat a FISZ 2023. szeptember 15-én adja át Bajza utcai épületében 20 órától. Ahogyan az eddigi években, úgy Vincze Ferenc is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalmat.

prae.hu

Vincze Ferenc folyóiratfőszerkesztői, könyvkiadói, irodalomszervezői, egyetemi oktatói tevékenysége, tehát szerepeinek sokrétűsége néha már-már el is feledteti velünk, hogy Vincze Ferenc nem utolsó sorban író is. A Csáth Géza-díj idei odaítélésével erre akarjuk felhívni a figyelmet, hogy már létezik, és folyamatosan gyarapodik egy jelentékeny életmű, amelyet bátran nevezhetünk közép-európainak, hiszen művei párbeszédbe lépnek az osztrák Cristoph Ransmayréval, Esterházy Péterével, Bodor Ádáméval vagy éppen a román Florin Lăzărescuéval…

Az érdeklődők a díjátadó előtt 19 órától kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt: a FISZ25 programsorozat nyitóalkalmán Hansági Ágnes irodalomtörténész kérdezi Kollár Árpád író, költőt, a szervezet korábbi elnökét.

 

Fotó: Pataki Viktor

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés