bezár
 

art&design

2023. 10. 06.
Nevezz Magyarország 365 fotópályázatra!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nevezz Magyarország 365 fotópályázatra! Még három hétig lehet pályázni a Magyarország 365 fotópályázatra.

Kaiser Ottó kiemelte, hogy a szervezők egyetlen jó fotográfiáról sem szeretnének lemaradni, ezért könnyítettek a feltételeken: a képek felbontásának alsó határértékét eltörlik, immáron csak a felső határértéket, a 20 megabájtot kell figyelembe venni a pályázatra való jelentkezés során.

prae.hu

A zsűrielnök elmondta, hogy a pályázati időszak felén túljutva a beérkezett képekből az derül ki, hogy a pályázók nagyon szívesen használják ki az öt kategória nyújtotta lehetőségeket.

"A pályázatot öt éve indítottuk el annak reményében, hogy megtaláljuk Magyarország legszebb fotóit. Szeretnénk, ha a képek a hazaszeretetről szólnának" - fogalmazott a zsűri elnöke.

2019-ben három kategóriában és öttagú zsűrivel indult útjára a pályázat. Az idei évben már öt - a Természet, a Táj és az Építészet mellett Portré és közösségi események, valamint Streetfotó - kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit.

A kategóriagyőztesek díja nettó 2 millió forint, a második helyezetteket 1 millió forintos, a harmadik helyezetteket 500 ezer forintos díjjal jutalmazzák.

Még három hétig, október 23. éjfélig lehet képeket beküldeni a felvételeket erre a weboldalra.

A korábbi öttagú - Kaiser Ottó fotográfus, zsűrielnök; Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja és Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa - zsűri idén Szalontai Ábel fotográfussal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusával, valamint Kurucz Árpáddal, a Magyar Nemzet és a Magyar Kultúra Magazin fotográfusával bővül.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Krajcsovcis Éva és Zséger Olivia „Leképezés” című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról

Más művészeti ágakról

A kripli a Centrál Színházban
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés