bezár
 

színház

2024. 04. 14.
Az Attraction Látványszínház októberben Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Attraction Látványszínház októberben Budapesten Először ad egész estés műsort Magyarországon az Attraction Látványszínház, a társulat október 19-én, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Az Attraction Látványszínházat Szűcs Zoltán, a Hip Hop Boyz együttes korábbi tagja hozta létre 2004-ben.

Szkéné színház

Az együttes a Csillag születik című műsorban mutatkozott be, de a valódi népszerűséget és elismerést az angol tehetségkutató, a Britain's Got Talent 2013-as megnyerése hozta el számukra, valamint az ő formációjuk lett az első, amely külföldiként lett a brit verseny első helyezettje.

Első egész estés műsorukat 2016-ban mutatták be a London Palladium Színházban, ezt a műsort később Mexikóba, Dubajba és az Egyesült Államokba is elvitték turné keretében, majd egyszerre két társulattal Kína legnagyobb színpadain 50 alkalommal mutatták be telt házas színházi előadásaikat. A Pekingi Operaház elismerésként repertoárba vette produkciójukat.

Közönségszavazat alapján 2018-ban a Britain's Got Talent történetének legsikeresebb produkciójának választották őket, és ugyanebben az évben beválasztották a társulatot a világ összes Got Talent produkciója közül a legjobb 15 közé, így az America's Got Talent: The Champions műsorban is felléphettek.

Az emberek testéből alkotott árnyékképekkel elmesélt, az érzelmek széles skálájára ható történeteikkel felléptek uralkodó családok, elnökök, hírességek legfontosabb eseményein, bejárták a világot, és idén ősszel először a magyar közönség előtt is bemutatkoznak.

Kép forrása: Attraction Látványszínház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés