bezár
 

film

2024. 10. 03.
Szilágyi Zsófia filmjével indul a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szilágyi Zsófia filmjével indul a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítésével kezdődik a Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztivál október 8-án Szegeden.

Az október 12-ig tartó fesztivál versenyprogramjában 9 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm és 22 rövidfilm szerepel. A zsűri ezek közül választja ki a fődíjast és a kategóriák legjobbjait.

prae.hu

A zsűri elnöke idén is a több mint harminc játékfilmet, televíziós filmet, dokumentumfilmet, rövidfilmet és koncertfilmet jegyző Szabó Gábor. Mellette a rendezőként és forgatókönyvíróként is dolgozó Hartung Attila, Mécs Mónika producer, valamint Csepeli Eszter operatőr vesz részt a testület munkájában.

A három főből álló kritikusi zsűrit Mesterházy Lili filmkritikus, a Verzió Filmfesztivál munkatársa és a Revizor szerzője; Szíjártó Imre, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Film- és Médiatudományi Tanszékének vezető oktatója és Kovács Gellért „filmszerész" alkotja.

A nemzetközi versenyprogram és a Magyar Operatőrök Hete mellett a filmszerető közönséget számos egyéb tematikus vetítés, workshop, könyvbemutató várja. A fesztivál programjában két beszélgetés is szerepel: Lénárt András egyetemi oktatóval a közelmúltban megjelent Mozgóképes múlt - Közelítések a film és a történelem kapcsolatához című könyve kapcsán Szabó Gábor folytat diskurzust a történelem és a film kapcsolatáról Kovács Gellért filmkritikus moderálása mellett, míg Női szemmel címen Mesterházy Lili filmkritikus női alkotókkal beszélget a színpadon.

Kép forrása: HCA - Magyar Filmoperatőrök Egyesülete Facebook-oldal

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
gyerek

Gyerekirodalmi műsor Veiszer Alindával a radiocafén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés