bezár
 

zene

2024. 10. 12.
Bellini-opera a Nemzeti Filharmonikusokkal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bellini-opera a Nemzeti Filharmonikusokkal Bellini A kalóz című operájának magyarországi bemutatójára készül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar.

A koncertszerű operaelőadást november 4-én Pécsen, november 6-án a budapesti Müpában mutatják be Dinyés Dániel vezényletével.

prae.hu

A két főszerepet Kolonits Klára és Paolo Fanale alakítja, Ernesto szólamában Alekszej Bogdancsikov hallható. Itulbo szerepében Tötös Roland, Imogene szolgálójaként Busa Gabriella lép színpadra, Goffredo Kovács István lesz.

Vincenzo Bellini (1801-1835) teljes zenés színpadi termése egyetlen évtized leforgása alatt, 1825 és 1835 között keletkezett. Leghíresebb művei a Norma, A puritánok és Az alvajáró. Kétfelvonásos operáját, A kalózt (Il pirata) 1827 októberében, a milánói Scalában láthatta először a közönség.

A cselekmény a 13. századi Szicíliában játszódik. Gualtiero koholt vádakkal száműzött, majd kalózzá lett gróf. Egykori szerelmese, Imogene arra kényszerül, hogy választottja ellenségéhez, Ernestóhoz menjen feleségül. Ebből az alapkonfliktusból bomlik ki a fordulatos, érzelmekben és indulatokban gazdag drámai cselekmény.

Bellini a „szép éneklés”, a bel canto nagymestere, műveinek egyik fő erénye a kivételes dallamgazdagság.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés