bezár
 

zene

2024. 11. 03.
Dél-koreai dzsesszformációk Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dél-koreai dzsesszformációk Budapesten Két dél-koreai dzsesszformáció lép fel jövő hétvégén Budapesten: november 9-én a Soojin Suh Coloris Trio a Jedermann Jazz Kávézóban, másnap a Bando a Koreai Kulturális Központban ad koncertet.

A szervezők közleménye szerint a zenei események a két ország között idén tavasszal indult jazz csereprogram keretében valósulnak meg.

prae.hu

Mint írták, a partnerség első állomásaként májusban a hagyományos koreai zenét (gugak) és a dzsesszt ötvöző Sinnoi együttes lépett színpadra a magyar fővárosban. A Soojin Suh Coloris Trio és a Bando szintén a gugak jazz képviselője. A koncertek a JazzFest Budapest, a dél-koreai Jarasum Jazz Festival és a budapesti Koreai Kulturális Központ együttműködésében, a KOFICE (Koreai Kulturális Cserealap) támogatásával valósulnak meg.

A Soojin Suh által vezetett formáció névadó-alapítója Dél-Korea egyik legígéretesebb dobosa, aki rendszeresen közreműködik más előadók lemezein is, emellett három albumot adott ki zenekarvezetőként: The Moon In Your Hand (2014), Strange Liberation (2018) és Colorist (2020). Tagja a Baum Sae együttesnek és a Near East Quartetnek is, utóbbi 2018-as, azonos című albumát a világhírű ECM Records adta ki. Colorist Trio projektjében, amely a koreai hagyományos zenét teszi maivá a dzsessz segítségével, Kang Jaehun zongorázik, Kim Hoo pedig nagybőgőn játszik.

A Bando kortárs zenei projekt arra keresi a választ, miből is született a hagyományos koreai zene. Az együttesben Hwang Jinah (koreai citera), Lee Simoon (gitár), Kim Sung-wan (szaxofon) és Kim Sujun (dob) játszik. Mint az ajánló kiemelte, a koreai zene identitását erősen befolyásolta az ország félsziget (koreaiul: bando) mivolta. A Bando repertoárjában szülőhazájuk földrajzi jellegzetességei elevenednek meg, így a tenger, a folyó, a rizsföld vagy éppen az út.

A Soojin Suh Coloris Trio koncertjére november 9-én a Jedermann Caféba a belépés ingyenes, ugyanakkor önkéntes, szabadon választott mértékű hozzájárulással lehet finanszírozni. A Bando koncertje november 10-én a Koreai Kulturális Központban szintén ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Négyzetes kép a leadben: Soojin Suh Coloris Trio hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés