bezár
 

színház

2025. 03. 30.
Thália darabok Salföldön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Thália darabok Salföldön Az idén nyáron is láthatók a Balatonnál a Thália Színház előadásai: július 5. és augusztus 17. között a Veszprém vármegyei Salföld községben várják a közönséget.

A korábbi évadok sikerére építve idén is megnyitja kapuit a Thália Nyárikert, fedett színpaddal és 250 fős szabadtéri nézőtérrel, a Balaton északi partjától három kilométerre elhelyezkedő Salföldön, ahol a Káli Fecske Kulturális Központban színházi előadásokkal és gyerekprogramokkal készülnek.

Szkéné színház

Az idén olyan sikeres előadások érkeznek Salföldre, mint a Bűnözőzsenik (rendező: Zayzon Zsolt), a Hisztéria (r.: Horváth Illés), a Fehér Babák (r.: Görög László), az Életed hétvégéje (r.: Ember Márk), valamint a Ványa bá (r.: Kelemen József) című produkció.

Több gyerekelőadás is látható lesz, köztük a Mórocz Adrienn rendezte Kippkopp és Tipptopp, valamint Bogyó és Babóca - Utazás álomországba, továbbá a Hajdú László által rendezett Bohóc a pácban és Csukás-mese - Süsü és barátai című darab.

A Thália Színház idei nyári programsorozatáról további információ a https://thalia.hu/nyarikert-salfold/ linken érhető el.

 

Fotó: Thália Színház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Három nő a karrierváltásról
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés