bezár
 

art&design

2025. 05. 05.
NÖRI Emlékhelyek napja szombaton
10. Emlékhelyek napja országos programsorozat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május 10-én, szombaton rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az Emlékhelyek napja elnevezésű országos programsorozatot, amelynek célja, hogy ismertebbé váljanak a nemzeti és történelmi emlékhelyek.

Az idén tizedik alkalommal megvalósuló eseményen tárlatvezetések, bemutatók, családi programok, kézműves foglalkozások, tudáspróbák várják az érdeklődőket Soprontól Debrecenen, Egeren, Gyulán, Keszthelyen keresztül Pécsig, csaknem ötven helyszínen.

prae.hu

A hagyományosan május második szombatján tartott Emlékhelyek napján Tatabányán az idén a program tematikája a honfoglalás köré épül. Számos szabadtéri program várja az érdeklődőket szombaton 14 órától a Turul-emlékműnél. Siklóson vártörténeti előadással és az „igazán sötét középkort” bemutató előadással készülnek.

Pécs

Pécsett történelmi kalandozások várják a családokat, térképes időkapszula keresést is szerveznek a Középkori Egyetem és az Északi Várfalsétány középkori emlékei között. A játék végén az oszmán kori Pécs kedvenc italát, a gyümölcsserbetet is megkóstolhatják a résztvevők.

Kőszeg

Kőszegen és Monokon kézműves foglalkozások, a Magyar Nyelv Múzeumában különleges tárlatvezetés lesz. Ingyen látogatható Gödöllőn A kastély titkos élete című kiállítás, Esztergomban ingyenes tárlatvezetéssel készülnek. Egerben fegyver- és viseletbemutató, kurátori tárlatvezetés, a budapesti Műegyetemen 1956-os kalandjáték várja a látogatókat.

A Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben és az Új köztemető Nemzeti Gyászparkjában ingyenes tematikus sétákkal várja az érdeklődőket, este 21 órától Vecsei H. Miklós és a QJÚB Ázott hajában hét halott bogár című, Radnóti Miklós élete nyomán készült koncertje hallható a Kossuth-mauzóleumnál.

Ópusztaszer

Az Emlékhelyek napja megnyitó ünnepsége és az Év Emlékhelye-díj átadása május 9-én, pénteken 10 órakor lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A hat éve alapított díjjal azokat az emlékhelyeket ismeri el a NÖRI és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB), amelyek az emlékhelystátuszukat leginkább kiaknázzák.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója elmondta: „az Emlékhelyek napjával és az Év Emlékhelye-díj alapításával is egy céljuk volt: tudatosítani az emberekben az emlékhelyek jelentőségét.”

Az emlékhelyek, bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit. Az egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. Jelenleg 21 nemzeti és 64 történelmi emlékhely található Magyarországon.

Az Emlékhelyek napja programjai ingyenesen vagy kedvezményesen látogathatók, további információk az adott emlékhely honlapján vagy Facebook-oldalán és a NÖRI Facebook-oldalán találhatók.

Képek: NÖRI hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Az Árnyak kertje című antológiáról
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés