bezár
 

színház

2025. 05. 24.
Király Levente-díjat alapított a Szegedi Nemzeti Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Király Levente-díjat alapított a Szegedi Nemzeti Színház Barnák László főigazgató kezdeményezésére Király Levente, a társulat örökös tagja, Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze emléke előtt tisztelegve közösségi díjat alapított a Szegedi Nemzeti Színház.

A Király Levente-díj célja, hogy elismerje az adott évadban kimagasló művészi teljesítményt nyújtó, példamutató közösségi hozzáállású színművészt.

Szkéné színház

A közlemény szerint a díj több mint szakmai elismerés: a közösség díja, amely a drámatagozat tagjainak szavazatai alapján nyerhető el.

A kiválasztás során nemcsak a színészi játék minősége, hanem az adott művész társulaton belüli együttműködése, emberi hozzáállása is mérvadó. A díjjal 500 ezer forint értékű jutalom is jár, melyet részben pénzjutalomként, részben utazási ajándékkártya formájában biztosít a teátrum, támogatói közreműködéssel.

Király Levente - aki tavaly júliusban hunyt el - a magyar színházi és filmes világ egyik emblematikus alakja volt. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, majd alakításaival országos hírnevet szerzett a Nemzeti Színház tagjaként. Jellegzetes orgánuma, szuggesztív színpadi jelenléte és páratlan szerepformálása révén vált a magyar színháztörténet egyik meghatározó művészévé.

Életművével méltán érdemelte ki közönség és a szakma elismerését, emberi és művészi nagysága példát mutat a jövő generációinak is.

A Király Levente-díjat első alkalommal júniusi évadzáró társulati ülésen adja át a színház.

 

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A köd című dráma a Kettőspont Színházban
A kripli a Centrál Színházban
Sokszor nem halunk meg az Örkény Stúdióban

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Szinvai Dániel: álmomban az eső


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés