film

„Miután 2021-ben az amerikaiak egyik napról a másikra kivonultak Afganisztánból, a Magyar Honvédség vezérkara és a politikai felsővezetés úgy döntött, mentsük ki a magyarokat és az afgán együttműködőket az országból. Menet közben számos NATO-tagország kérte, hogy az ő állampolgáraikat is hozzuk ki. A film történetének alapötletét ez a fantasztikus akció adta” - fogalmazott a producer.
Lajos Tamás felidézte, hogy a Magyar Honvédség a Sámán Pajzs nevű akcióban, több fordulóban összesen 540 embert mentett ki, közülük 180 gyermeket és nőt. Kiemelte, hogy játékfilmet készítettek, de kínosan ügyeltek a katonaszakmai részletek hitelességére.
Lajos Tamás, producer
„A film témája nem könnyű, de szórakoztató, átélhető formában mesél fontos dolgokról. Az alkotógárdában ott vannak a Semmelweis mozifilm és az Aranyélet televíziós sorozatban dolgozott szakemberek, akik komoly tapasztalattal, hozzáértéssel és gyakorlattal rendelkeznek az akciódúsabb filmek elkészítésében” - hangsúlyozta Lajos Tamás.
Kitért arra, hogy a film rendezője, Dyga Zsombor, valamint Dobos Tamás operatőr elképesztő vizualitással hozta létre a Sárkányok Kabul felett képi világát. Hozzátette, hogy reményei szerint erős és magával ragadó film születik.
Lajos Tamás beszámolt arról, hogy a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium vezetése – élén a miniszterrel – az első pillanattól kezdve szakmailag támogatta a produkciót és elkötelezett volt a film elkészítése iránt.
„A szereplők kiválasztásában szerepet játszott a fizikai állóképesség, ehhez komoly segítséget nyújtott szakmai konzulensünk, Pálinkás Szilveszter főhadnagy” - mondta a producer.
Lajos Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában leszögezte, hogy a film arra vállalkozik, hogy bemutassa a magyar katona elhivatottságát, hősiességét, ügyszeretetét, valamint a hazájáért és bajtársaiért tett szolgálatát.
„A Sámán Pajzs akciót titkosították, a szenzibilis információkat természetesen nem ismerhettünk meg, de a történet alapjául szolgáló történetet megosztották velünk, és nagy odaadással segítették a munkánkat” - tette hozzá.
Mint elhangzott, a szereplők a forgatás előtt részt vettek egy pár napos kiképzésen, amelyen a film készítéséhez szükséges katonai mozdulatokat, mozgást elsajátították. A katonai szakértő a forgatáson végig jelen volt, és aktívan együtt dolgozott a stábbal.
Mészáros Blanka
„A Sárkányok Kabul felett minden egyes kockája Magyarországon forgott, az eredetileg tervezett észak-afrikai helyszínről a költségek miatt le kellett mondanunk. Mindent le tudtunk itthon forgatni, a háttereket, a Kabult körbevevő hegyeket a most zajló utómunkálatok során illesztjük a filmbe” - jegyezte meg Lajos Tamás.
A producer végül arról is beszélt, hogy a filmben jelentős hangsúlyt kapnak az érzelmek, a történetbe egy romantikus szálat is írtak, a női főszereplő egy orvos, aki szimpátiát táplál az egyik katona iránt.
A Forum Hungary forgalmazásában készülő Sárkányok Kabul felett forgatókönyvét Horváth Áron írta, főszerepét Jászberényi Gábor és Mészáros Blanka alakítja. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Stúdió gyártásában, a Sárkányok Produkció Kft. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciós partnerségével készül.