bezár
 

színház

2025. 06. 12.
Társulati díjakat osztott a Békéscsabai Jókai Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Társulati díjakat osztott a Békéscsabai Jókai Színház Átadták az évadban nyújtott teljesítményért járó elismeréseket, valamint a Gálfy-gyűrű díjat a Békéscsabai Jókai Színházban a keddi nyilvános évadzáró társulati ülésen és gálán.

A társulat szavazatai alapján az évad színművésze fiatal tehetség kategóriában Szász Borisz, érett színművész kategóriában Liszi Melinda, tapasztalt színművész kategóriában pedig 2024 után ismét Tege Antal lett.

Szkéné színház

A legjobb háttérmunkáért adományozott díjat a színház munkatársainak döntése alapján a 2023/2024-es évadban Molnár Edina nézőtéri felügyelő vehette át.

Gálfy László színművész, a teátrum egykori igazgatója emlékére a családdal közösen 2008-ban létrehozott díj, a Gálfy-gyűrű odaítéléséről - az alapítók szándékának és a hagyományoknak megfelelően - ebben az évben is öttagú bírálóbizottság döntött a darabokat színpadra állító rendezők nominálása alapján. Felkai Eszter színművész, Gálfy László özvegye az elismerést Csurulya Csongornak adta át.

Seregi Zoltán színházigazgató elmondta, az idei évadban 317 előadást játszottak; a Lázár Ervin-program révén A holdbéli csónakost 14-szer adták elő; A kolozsvári bíró című darabbal pedig 8 vármegyei iskolába jutottak el. A Déryné-programban az Őz és a Két összeillő ember darabokat játsszák országszerte.

Kiemelte: A Munkácsy- és a Jókai-emlékévhez is kapcsolódó Idegenek és ismerősök című, Zalán Tibor által írt darab "világkörüli turnén vett részt", nagy sikerrel szerepelt Pozsonyban, Prágában, Londonban, Párizsban, Bukarestben, Brüsszelben, Isztambulban és New Yorkban.

A Városházi Esték előadásaira több mint 3700 jegy kelt el; "már alig lehet venni" - fogalmazott Seregi Zoltán.

A direktor kifejtette, a Színház- és Filmművészeti Egyetem által meghirdetett drámainstruktor képzésen idén tízen végeztek, de egy művészük jelenleg is jár rá, hárman pedig rendező szakon tanulnak. "Ez a társulat erejét mutatja" - jelentette ki.

A nyárról szólva elmondta, a Szarvasi Vízi Színház a Fatia Negra darabjukkal kezdődik, ott még három előadásukat játsszák el; a Gyulai Várszínházzal pedig koprodukcióban hozzák létre Az országépítő című Kós Károly-darabot, amelyet július 23-án Gyulán mutatnak be, majd a következő évadban a bérletes előadások között játsszák.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban

Más művészeti ágakról

G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
irodalom

A 2025-ös Margó második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés