bezár
 

art&design

2009. 10. 21.
Nemzetközi fotókiállítás nyílt az európai vidékről Szolnokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolc ország negyven alkotójának képeiből válogat az a kiállítás, amely kedden nyílt Szolnokon a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban az „Európai vidék, ahogyan én látom” című fotópályázat anyagából.
Bár közhely, ezúttal mégis igaz, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen összesen több mint háromszázötven alkotásból kellett kiválasztania a díjazott képeket, illetve azt a közel félszáz fotót, melyek a november 13-ig látható tárlat anyagát adják – fogalmazott a pályázat egyik szervezője: az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök megyei egyesületének elnöke.

Bali István hangsúlyozta: nem csak szám szerint, de tartalmilag is rendkívül gazdag és színvonalas kollekció gyűlt össze az olasz, lengyel, cseh, francia, portugál, román, magyar és belga hivatásos, illetve amatőr fotósok beküldött munkáiból.

Ennek esszenciáját adja a tárlat, melyet az "Esélyt a vidéknek, vidéki esélyek" című konferencia keretében nyitottak meg Szolnokon. Bár a kiállításon a díjazott művek is megtekinthetők, a hivatalos eredményhirdetésre csak december 10-én kerül sor – magyarázta az elnök.

Ekkorra készül el ugyanis az az album, amely a megmérettetésen résztvevő valamennyi fotósnak legalább egy alkotását tartalmazza majd. Másrészt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat két különdíjat ajánlott fel erre az alkalomra, melyeket a tárlat ideje alatt összegyűjtött közönségszavazatok alapján ítélnek oda – tette hozzá Bali István, aki elmondta még: kategóriánként hat-hat kép készítőjét díjazzák. Valamennyien értékes tárgyjutalomban részesülnek, a két fődíj pedig egy-egy prágai utazás lesz. Emellett a tárlat a későbbiekben várhatóan Brüsszelbe, az Európai Bizottság székházába is eljut majd.

A pályázatot 2009 tavaszán írta ki a Europe Direct Szolnokkal együttműködő Európai Vidék Egyetemeiért Egyesület (APURE) és a Ruralité-Environnement-Développement (R.E.D.). A kezdeményezők arra az európai vidékre igyekeztek ily módon ráirányítani a figyelmet, amelynek napjainkban számos kihívással kell szembenéznie. Ars poeticájuk szerint az itt élőknek segítségre van szükségük a gazdasági élet fellendítéséhez és új eszközökre életminőségük javításához.
A kiírás meglehetősen széleskörű volt, hiszen Jász-Nagykun-Szolnok megyéből bárki küldhetett képet a pályázatra, melyen részt vehettek a programot megvalósító szervezetek nemzetközi hálózatának tagjai is.
A jelentkezők az elmúlt öt esztendőben Magyarországon, illetve saját országukban készült fotóikból válogathattak táj-természet-környezet, illetve régiók-emberek-hagyományok témakörben.

Az előbbi kategórián belül a zsűri tagjai egy-egy vidék természeti szépségeit, az épített környezet, a kulturális örökség megkapó részleteit, valamint a klímaváltozás környezetre gyakorolt hatását szemléltető fotókat vártak. Utóbbit pedig a vidéki emberek hétköznapjait megelevenítő alkotások gyűjteményének szánták, különös tekintettel a múlt és jelen kapcsolatára, a hagyományok ápolására és a különleges mesterségek bemutatására.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés