zene

A fesztivál különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség számára. Idén is zenei csemegék szerepelnek a programban, különböző stílusok, zenei gyökerek és előadásmódok, ahogy a műfaj legjobbjai ma megszólaltatják őket.
A világzenei eseménysorozat ingyenes kertmozival indul június 23-án 20 órakor, amikor Szomjas György és Halmos Béla közös alkotását, a Szívben még megvan című dokumentumfilmet vetítik. A portréfilm Zerkula Jánosra, a gyimesi csángó cigányprímására, a klasszikus népzene egyik utolsó képviselőjére emlékezik.
A koncertek sorát június 24-én a benini és finn tagokból álló zenekar, a Helsinki-Cotonou Ensemble indítja. A két egymástól földrajzilag és kulturálisan is távol eső ország zenészeinek együttműködéséből pulzáló vidám és jól táncolható muzsika születik. A zenekar a legnagyobb fesztiválok folyamatos fellépője, legyen szó a Montreal Jazz Fesztiválról, a Szigetről vagy a Womex-ről.
Június 25-én este fennállása 30. évfordulóját ünnepli a Kerekes Band, amely magyar népzenei alapokra pszichedelikus dallamokat ültet. A csapat a három évtized alatt valamennyi fontos hazai fesztiválon és koncerthelyszín színpadán fellépett, és rendszeresen hívják őket külföldre is.
A Kobuci táncház sorozata tizenhat éve indult, a szériában kéthetente adják egymásnak a kilincset a Kárpát-medence legjobb bandái. Június 26-án a Fanfara Complexa, valamint Pál István Szalonna és Bandája lép fel, másnap pedig a Besh o droM ad koncertet. A magyar népzenét a balkáni stílusokkal vegyítő zenekar már több mint 25 éve szórakoztatja világszínvonalon a közönséget.
Június 28-án a három fiatal grúz hölgyből álló Trio Mandili érkezik egy eldugott kis kaukázusi faluból. A lányok a neten a közösségi média segítségével óriási ismertségre tettek szert, néhány hét alatt világsztárokká váltak, miután egy telefonnal rögzítették Apareka című dalukat. A videó két héten belül többmilliós nézettséget ért el, a Trio Mandili immár az egész világon turnézik.
Június 29-én Húros Kvartettjével érkezik a Világzenei Hét záró koncertjére a 70. születésnapját ünneplő Dresch Mihály. A Kossuth-díjas művész a hazai dzsesszélet világszínvonalú, zenetörténeti értelemben is megkerülhetetlen képviselője, saját tervezésű, különleges hangszere, a fuhun ismét megszólal vasárnap este a Kertben.
A zárónap másik eseménye Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági koncertje, amelyet az a közös vágy hívott élétre, hogy ismét megéljék a magyar, bolgár, görög, spanyol, cigány, szefárd zsidó, portugál, spanyol dallamok együtt-éneklésének örömét.
Fotó: Kobuci Facebook oldala