bezár
 

art&design

2025. 06. 19.
Múzeumok éjszakája a Fiumei úti sírkertben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Múzeumok éjszakája a Fiumei úti sírkertben Rendhagyó élményekkel készül a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Múzeumok éjszakájára a Fiumei úti sírkertben: többek között tematikus séták és egy színházi előadás segítségével idézik fel a múlt történeteit szombaton.

A tematikus séták résztvevői irodalmi, történelmi és művészeti emlékhelyeket járnak be, miközben sorsok, szerelmek, politikai fordulatok és művészi szimbólumok elevenednek meg előttük.

prae.hu

A Jókai 200 emlékévhez kapcsolódva az érdeklődők megismerkedhetnek a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb írójával. Jókai Mór sírja mellett kortársai nyughelyei megidézik a 19-20. század irodalmi életét; másutt a Batthyány-, Kossuth- és Deák-mauzóleumok falai között tárul fel a magyar történelem egy-egy fejezete.

Az este folyamán feltűnik a temető első aktszobra, egy ismeretlen nőalak, de előkerülnek legendás színészek, öntörvényű rendezők és a színpad világához kapcsolódó meglepő történetek is. Mint írják, a politikai élet nyomait követve a látogatók megismerhetik olyan miniszterelnökök sorsát, akik tragikus, fordulatos vagy éppen abszurd életutat jártak be.

Szombaton este 21 órától a Munkásmozgalmi Panteon előtti téren láthatja a közönség Bódi Attila Lázadni veletek akartam című drámáját a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Tompa Miklós Társulat koprodukciójában, Sebestyén Aba rendezésében.

A történet a Ceauşescu-rendszer utolsó napjaiban játszódik, amikor három fiatal fiú próbál kiutat találni a nyomasztó valóságból. A múlt és jelen határai összemosódnak, ahogy a visszatekintés egyre élesebben világítja meg a döntések súlyát és következményeit. Az előadás ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A Múzeumok éjszakáján 15 és 20 óra között egyénileg is látogathatók a Batthyány-, Deák- és Kossuth-mauzóleumok, valamint továbbra is látható a Fiumei Anno 1849-2024 című kiállítás, amely a sírkert változó arcát és történetét mutatja be.

 

Fotó: Fiumei úti sírkert Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról

Más művészeti ágakról

Len Wiseman: Balerina
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés